A csalán összetevője gyógyíthatja a rákot

A hangyák mérgében, illetve a csalán kivonatában megtalálható anyag, a nátrium-formiát (a hangyasav nátriummal alkotott sója) olyan fémalapú daganatellenes gyógyszer összetevője lehet, mely ötvenszer hatékonyabb más szereknél - derítette ki egy brit kutatás.

A University of Warwick szakemberei a vegyületet a ruténium egy összetevőjével kombinálták. Ez utóbbi, a JS07 önmagában is alkalmas a daganatos sejtek energiaellátásának megzavarására, de a nátrium-formiáttal együtt még sokkal hatékonyabb daganatellenes szernek bizonyult.

Keressen betegségek és gyógynövények szerint a katalógusunkban. Kattintson! A nátrium-formiát számos élelmiszerben is megtalálható, E-237 jelzéssel gyümölcsitalok és zöldségkonzervek tartósításáért felelős. Az E-237-nek nagy mennyiségben vízhajtó hatása van, de normál koncentrációban semmilyen mellékhatást nem okoz a kutatások szerint.

„A JS07 önmagában is képes ’lekapcsolni’ a daganatos sejtek energiaellátását, de ha nátrium-formittal együtt alkalmazzuk, akkor ez a hatás megsokszorozódik, vagyis ez még jobb daganatellenes gyógyszer lehet” – mondta Peter Sadler professzor, a kutatás vezetője. „Ennek például az lehet az eredménye, hogy kisebb dózisok is hatásosan gyógyíthatnak, ez pedig csökkenti a gyógyszer toxicitását és a lehetséges mellékhatásokat is.”

Daganatellenes szerek között itt kereshet!

Miután egy különleges eljárással összekapcsolták a nátrium-formitot és a JS07-et, felfedezték, hogy ez az új, erősebb gyógyszer megzavarja a sejtek energiaellátásáért felelős mechanizmusokat, ezért a sejtek „leállnak” és pusztulásnak indulnak.

A mikroszkópos kutatás kiderítette a csalán jótékony hatását a rák gyógyításában

„A nátrium-formit jut el hozzá, újra képes lesz hatni a daganatos sejtekre. Ezáltal a gyógyszer sokkal hatékonyabb lehet, mint a hasonló szerek.”

A gyógyszert petefészek-daganatsejteken tesztelték. Ez a daganattípus évente több tízezer nőt érinthet világszerte, és a szakemberek szerint az új gyógymódok kifejlesztése mindenképpen több élet megmentésével járhat együtt. Forrás: www.nature.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.