Ha valaki azzal keresi fel a nőgyógyászát, hogy hónapról hónapra rettenetes fájdalmakat él át, amikor megjön a menzesze, és rengeteg vér távozik ilyenkor a szervezetéből, a panaszok pedig negatívan befolyásolják a szexuális életét, sőt, már a vizelet- és székletürítés, vagy már maga az emésztés is kínokkal jár, az orvosok a vizsgálatok során endometriózist is keresnek. Mivel a kór olyan értelemben rendkívül rejtőzködő, hogy a tünetek utalhatnak petefészekrákra vagy cisztára is, a diagnózisnak rendkívül alaposnak és körültekintőnek kell lennie. A szakemberek dolgát nem könnyíti meg, hogy a panaszok erőssége nem feltétlenül mutatja a helyzet súlyosságát: azaz néhány kisebb csomó is eredményezhet erős görcsöket, ugyanakkor az elváltozás anélkül is szétterjedhet, hogy a betegnek bármi feltűnne.
Mi az endometriózis?
Már a 19. században feltérképezték az orvosok a kórképet, amelyet az endometrium kifejezés segítségével írtak le (a méhet belülről bélelő nyálkahártyaszövetet nevezik edometriumnak). Baj akkor van, ha ez a nyálkahártya nemcsak a méh belső felszínén jelenik meg, hanem a hasüregben másutt is. Ez a legváltozatosabb helyeket jelentheti: kimutatható lehet a méh külsején, a petefészkeken, a hólyagon, a hashártyán, sőt szélsőséges esetben a belekben, a hüvelyben, vagy akár a májban és a tüdőben is.
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ezek a csomók gyakorlatilag követik a menstruáció ciklikusságát, azaz hónapról hónapra megvastagodnak, és leválnak - távozni azonban nem tudnak, amelynek eredménye egyfajta belső, hasüregi vérzés, amely a szövettörmelékek miatt gyulladással, távolabbi területekre történő szóródással, összenövésekkel és akár elzáródással is járhat.
Mi okozza?
Röviden: nem tudjuk. Az orvosok is inkább csak különböző lehetőségeket vázolnak fel. Az egyik elmélet szerint például a menstruáció alatt távozó váladék a petevezetőkön át kijuthat a hasüregbe, ahol a belső szervek falán megtapadva tovább osztódik. De azt is lehetségesnek tartják, hogy a vér- és a nyirokerek útján szóródnak az endometriális sejtek, sőt, mivel gyakran találnak műtéti hegekben, arra is gondolnak, hogy egy-egy operáció során is kiszabadulhatnak a rendeltetésszerű helyükről.
De gyakran "csak" a genetikai hátteret nevezik meg oki tényezőként: azt feltételezik, hogy léteznek olyan családok, amelyekben a nőknél öröklődik a betegségre való hajlam. Abban azonban egyetértenek, hogy bizonyos kockázati tényezők fokozzák az endometriózis kialakulásának esélyét. Ilyen például az, ha későn vállaljuk az első gyermeket, ha huzamosabb ideig használunk méhen belüli fogamzásgátló eszközt, vagy ha egészségtelen életmódot folytatunk, azaz ha jelentős túlsúllyal terheljük a szervezetünket, vagy túl gyakran fogyasztunk alkoholt.
A diagnózishoz vezető út
Bár a nőgyógyászok a mai napig használják az úgynevezett tapintásos vizsgálatot, ezt szinte kivétel nélkül képalkotó eljárásokkal is kiegészítik. Azaz ultrahangra, CT-re , MRI-re küldik a pácienst. A legpontosabb eredményt azonban a szövettani vizsgálattól várhatjuk. Ilyenkor laparoszkópiás eljárással néznek bele a hasüregbe: kis lyukon keresztül kamerával ellátott eszközt vezetnek be, amely egyidejűleg szövettani mintavételre is alkalmas.
Az endometriózis kezelése
Az egyik legelterjedtebb módszer a műtéti eljárás, melynek során - ugyancsak laparoszkóp segítségével - eltávolítják a betegséget okozó szöveteket, a hegszövetet, és megszüntetik az összenövéseket. Súlyos esetben úgynevezett hiszterektómiát is végezhetnek, azaz eltávolíthatják az egész méhet és a két petefészket. Ezt azonban elsősorban azoknál a nőknél végzik el, akik nem kívánnak már a jövőben gyermeket vállalni.
A másik gyakran alkalmazott módszer a gyógyszeres terápia, amelynek célja, hogy a hormonok segítségével megakadályozzák az endometriális szövet megvastagodását, valamint azt, hogy a nyálkahártya lelökődjön, és ezzel belső vérzést okozzon a hasüregben. Már a hétköznapi fogamzásgátlók is képesek arra, hogy mérsékeljék a tüneteket, hiszen hatásukra kevésbé vastagszik meg a méhnyálkahártya. Léteznek azonban olyan gyógyszerek is, amelyek gátolják a petefészkeket stimuláló hormonok felszabadulását, ezzel pedig drasztikusan csökkentik az ösztrogénszintet és az endometriális sejtek mennyiségét.
Nem kívánt mellékhatások
A baj az, hogy a hormontartalmú gyógyszerek gyakorlatilag egy menopauzához hasonló állapotot alakítanak ki mesterségesen - annak minden hátrányos tünetével együtt. Azaz a terápiában részt vevő nők idővel hőhullámokat éreznek, és megjelenik náluk a változókorban jellemző csontritkulás, valamint hüvelyszárazság is. Megoldás azonban már erre a problémára is van: alacsony dózisú ösztrogén adásával, azaz úgynevezett kiegészítő hormonpótlással csökkenteni lehet a nem kívánt mellékhatásokat úgy, hogy az eredeti kezelés hatékonyságát ez ne befolyásolja.
Sajnos a hormonkezelések nem mentesek a kockázatoktól: egyik-másik hatóanyag esetén pattanások megjelenése és az arc szőrösödése valószínűsíthető, megint másik pedig hízást és rossz közérzetet okozhat. Az endometriózis gyógyszeres kezelésének egyik legkellemetlenebb kísérőjelensége, a hüvelyszárazság enyhítésére a hormonok mellett számos egyéb lehetőség is van. A síkosítók a közösülés megkönnyítésére használhatók, illetve a patikákban kaphatóak olyan hormonmentes készítmények, amelyek hidratálják és megerősítik a hüvelyi szöveteket, így a hatásuk hosszú távon is megmutatkozik.
