A filmművészet évtizedei alatt az élet majd minden fontos területe, így a szexuális élet és annak zavarai is feldolgozásra kerültek. A filmek témáját sokszor a férfierő zavarai határozták meg. Woody Allen, Luis Bunuel, Marco Ferreri csak néhányan azok közül a rendezők közül, akik közelebbről is foglalkoztak ezzel a nem mindennapi témával. A potenciazavar tabu mivolta azonban még mindig érződik, napjainkban is csak a művészfilmekben és a vígjátékokban fellelhető a téma.
A filmvásznon megjelenő szexualitás nem is olyan régről ered, hiszen a 60-as évek szexuális forradalma előtt még a csókjelenetek is a pornográfia határát súrolták. A szexuális másság illetve a szexualitás zavarai még később jelentkeztek a filmművészetben. A 70-es évektől kezdve találkozhatunk a potencia zavarával a fehér vásznon, igaz, azóta sokféle formában.
Időrendi sorrendben haladva Marco Ferreri munkásságában köszön ránk először a téma:
A rendező sokszor foglalkozott az emberi test biológiájával, a születéstől az önfenntartáson (evés, ürítés) át a fajfenntartásig. Egyik leghíresebb alkotása "A nagy zabálás", amely elsősorban a férfi sztereotípiákat járja körül. A film különlegessége az, hogy a négy férfi főszereplő a szexualitás fejlődésének különböző szakaszait testesíti meg. Ez a vonulat a filmben annyira következetes és tiszta, hogy a forgatókönyvírók pszichoanalitikus tájékozottságára utal. A potencia zavarai elsősorban a fallikus szakaszban megrekedt szereplőnél jelennek meg. Marcello, a pilóta, a fallikus fázis markáns képviselője. Nem az érett kapcsolatra képes szexualitás, hanem a fallikus örömök gépies, hideg formában történő hajszolása a lételeme. A hidegkék Bugattival a vaginális jellegű, csőszerű fasorban oda-vissza autózás mind-mind a gépies szexualitás jele. Halála ugyancsak szexuális fejlődése elakadásának a következménye: belehal abba, hogy nem sikerül magáévá tenni Andréát. Elrohan, otthagyja a társaságot, el akar autózni. A havazásban egy impotensen lógó, majd később kialvó lámpa alatt ül be a járó motorú autóba. Beül, de sem a térben, sem pedig szexuális értelemben nem tud elmenni, örök erekcióba merevedve hal meg, a kedvenc autójában, ültében megfagyva. Temetése is ugyanilyen bizarr: társai a hűtőkamrába ültetik, ott találja meg nyughelyét.
Woody Allen az irónia, sőt még inkább az önirónia irányából közelít a férfi szexualitáshoz. Az impotencia nála egy olyan téma, amely akár minden filmjében szerepet játszik. Saját képességeiről így nyilatkozik: "Potenciaprobléma? Még egyetlen hölgy sem panaszkodott erre, igaz harminc másodperc ehhez kevés is lenne."
"Minden, amit tudni akartál a szexről, de eddig még nem merted megkérdezni" című filmjét Dr. David Reuben azonos című szexuális felvilágosító könyvének mintájára alkotta meg 1972-ben.
Woody Allen ötlete az volt, hogy megszemélyesítette a férfitestben játszódó folyamatokat. Az agy NASA irányító központhoz hasonlít: egyenruhás férfiak elemzik a beérkező impulzusokat és adják ki az utasításokat a test többi részében ügyködő munkásoknak. A pénisz merevedéséért szőrös hátú olasz melósok felelnek, a gyomorba érkező ételt overallos személyzet takarítja el targoncával, még a nagy bevetésre induló spermák is saját személyiséggel bírnak, és kevés információ birtokában spekulálnak a sorsuk alakulásán.
Neil Labute a fiatal filmes generációhoz tartozik. 1997-ben született műve, a "Férfitársaságban" a kiszolgáltatottságról, a férfias játszmákról szól.
Két vezető szoftveripari menedzser, a jóképű, jó svádájú, gátlástalan Chad (Aaron Eckhart) - családneve a beszédes Piercewell ("jól szúró") - és ideiglenes főnöke, a sokkal alacsonyabb és bizonytalanabb, piknikus alkatú Howard (Matt Malloy), egykori iskolatársak, hat hétre az ország másik oldalára utaznak, hogy befejezzenek egy sürgős munkát. Az egész napos légi, majd szárazföldi út alatt Chad viszi a prímet: agresszív panaszáradatában az üzleti verseny könyörtelenségéről és a társadalmi rangsorban érdemtelenül előre került nőkről papol. A helyzet tűrhetetlen. Valamit tenni kell. Még az esti iszogatás során előrukkol egy szokatlanul merész ötlettel. Mivel mindkettejüket faképnél hagyta egy nő, és amúgy is bosszúra szomjaznak, használják ki a rövid itt-tartózkodás adta lehetőséget: keressenek egy hátrányos helyzetű, vagy nagyon fiatal nőt, akit apácai magányából egyidejű heves udvarlással repítsenek az eufóriáig, majd a munka végeztével egyszerűen hagyják faképnél, hogy totálisan megsemmisüljön. Végre valami elégtétel, amin nyugdíjas korukig röhöghetnek majd, valami, amit nem vehet el tőlük senki. Howard óvatoskodva, vacillálva bár, de végül rááll. A bájos, de süket Christine (Stacy Edwards) személyében hamarosan megfelelő alanyra is akadnak. A potencia problémák mindkét férfit értintik, de mindkét férfit másképpen: az agresszív Chad sikertelensége túlzott rámenősségéből, míg Howardé a bizonytalanságából fakad.
Marlene Gorris egy teljesen más szemszögből érinti a potencia témáját, hiszen a rendezőnőt mint a feminizmus zászlóvivőjét ismerhetjük meg filmművészetén keresztül. Gorris műveiben a férfiak csak mellékszereplők, férfiasságuk sérült, vagy női oldaluk a domináns. A "Végzetes végjáték" című, 2001-ben készült filmjében a címszereplő Luzsin igen erőteljes és férfias, amikor sakkról van szó, de gyermeki, szexualitásában erőtlen, ha mint férfit vesszük szemügyre. A film női főszereplője, Natalia éppen ebbe a tétova, nőiességbe hajló férfiasságba lesz szerelmes. A potenciaprobléma már korábbi műveiben is felbukkant, 1990-es "Lost Island" című filmjében már az alapmotívum sem mindennapi: Ebben egy repülőgép szerencsétlenség túlélői egy szigeten "landolnak". A társaságban egyetlen olyan nő van - egy kanadai ügyvédnő -, aki még gyermeket szülhetne, és minden férfi azt szorgalmazza, hogy essen teherbe. A nő viszont nem hajlandó erre, mert nem akar a férfiak nyomására "a nő mint fajfenntartó" szerepben tetszelegni. A férfiak, bár szorgalmazzák a főszereplő hölgy teherbe esését, nem képesek az aktus végrehajtására.
