Szűrések hónapról hónapra

Tekintsük át, hogy ha még idén nem voltunk szűrésen, milyen vizsgálatokra érdemes ellátogatnunk!

Május: melanoma-szűrés (évente)

Még a nyaralás előtt menjünk el bőrgyógyászhoz, aki dermatoszkóp segítségével feltérképezi testünk összes anyajegyét. Legjobb, ha felvételt is készít a „gyanús” területekről, így figyelemmel kísérhető minden elváltozás. Ne feledjük, nem csak a nagy, sötét vagy kidomborodó anyajegyek lehetnek veszélyesek!

Június: vér- és vizeletvizsgálat (évente)

Ha ebben az évben még nem estünk át egy vérvételen, irány a labor! Érdemes vérképet csináltatni, megnézni a máj- és a vesefunkcióról, illetve a szervezet zsír- és hormonháztartásáról árulkodó értékeket, kiértékelni a vizeletmintát. Ha nem kapunk rögtön időpontot, addig is ellenőriztessük egy közeli patikában a koleszterin- és a vércukorszintünket.

Július: rizikófelmérés, EKG, vérnyomásmérés (évente)

A szabadságot arra is használjuk ki, hogy egy életmód-tanácsadó orvossal átbeszéljük, milyen betegségek fordultak elő a családban, milyen panaszaink vannak, és milyen gyógyszereket szedünk. Méressük meg a vérnyomásunkat és csináltassunk EKG-t akkor is, ha nincs komoly panaszunk. Ha a kellemeset akarjuk összekötni a hasznossal, eleve olyan szállodát válasszunk, ahol végeznek ilyen szűréseket.

Augusztus: tüdőszűrés (40 éves korig kétévente, majd évente) + vastagbélrákszűrés (50 éves kortól)

Soha ne hanyagoljuk el a behívót a tüdőszűrésre! A vastagbél és a széklet vizsgálata szintén segíthet megelőzni a daganatos elváltozásokat. Különösen akkor fontos, ha előfordult már a családban ilyen betegség.

Szeptember: fogászat (félévente)

Nem éri meg időt spórolni a fogászati szűrés elbliccelésével! Ha ugyanis félévente lát minket az orvos, biztosan nyakon csípi a szuvasodást , így elkerülhető egy komolyabb beavatkozás. Szükség esetén fogkő-eltávolítást is javasolhat.

Október: a látás hava - látásvizsgálat (háromhavonta vagy évente)

A kontaktlencse-viselők nem kerülhetik el háromhavonta a kontrollt, de akkor is érdemes évente elmenni vizsgálatra, ha úgy érezzünk, nincs gond a látásunkkal. Minél hamarabb fény derül a romlásra, annál könnyebb szinten tartani az állapotot.

November: nyakiverőér-ultrahang/ arteriográfia (kockázat esetén kb. háromévente)

45 év felett azoknak ajánlott, akiknek a családjában előfordult stroke , szív- és érrendszeri betegség, magas a vérnyomásuk, koleszterinproblémáik vannak, akik cukorbetegek, erős dohányosok vagy túlsúlyosak.

Csontsűrűségmérés (45-50 éves kor felett 1-3 évente)

Gyors és fájdalommentes, kényelmes vizsgálat, mely értékes információt ad a csontok állapotáról.

December: mammográfia (kétévente)+ nőgyógyászati rákszűrés (évente)

Még nem késő, hogy idén is sor kerüljön a méhnyakrákszűrésre, illetve a hüvelyi ultrahangra! Az orvos tapintásos vizsgálattal ellenőrzi ugyan a mellek állapotát, de kétévente ne hagyjuk ki a mammográfiát sem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
Betegségek, amelyek miatt ugorhat a jogosítvány – Sok sofőr érintett lehet
Gyomorrákot okozhat, mégis naponta isszuk – Riasztó felfedezést közöltek a tudósok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +13 °C

Nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, emiatt nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű. Szórványosan fordulhat elő eső, zápor, a zivatarok száma az éjszaka második felére fokozatosan csökken. A Tiszántúlon a legkisebb a csapadék esélye. Az északnyugatira forduló szelet erős, néhol viharos lökések kísérhetik, valamint zivatarok környezetében is lehetnek viharos lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul. Az előrejelzések szerint szerdán az esti órákban ér el hozzánk egy hidegfront, nyomában pedig felerősödhetnek a frontérzékenyek panaszai.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A kutya nem ehet főtt tojást. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered az ember legjobb barátját! Csokoládé, hagyma vagy tej: vannak ételek, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, mégis komoly veszélyt jelenthetnek a kutyák számára. Teszteld a tudásodat, és derítsd ki, felismered-e a leggyakoribb kockázatokat!
kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!