Nem magától értetődő az anyai szeretet

Összesen nyolc nő vehetett át díjat a Richter Terézanyu pályázatának eredményhirdetésén. Az anya-lánya téma tabukat döntött és könnyeket fakasztott, ám tanulsága volt, hogy a bennünk élő gyermek megérteni és megbocsátani szeretne.

Idén negyedik alkalommal adták át a Rácz Zsuzsa írónő által alapított és a Richter Gedeon gyógyszercég által támogatott Terézanyu díjakat . Az idei versenyre összesen 378 pályázat érkezett Magyarország 165 településéről, de Németországból és Romániából is küldtek műveket. A legfiatalabb pályázó 13, a legidősebb 81 éves. Az írásokat nyolctagú zsűri értékelte, köztük Dobó Kata színművésznő, Almási Kitti klinikai szakpszichológus és Akovács Éva, a Nők Lapja Psziché főszerkesztője.

Anya-lánya kapcsolat: súlyos téma

A 2013-as, nőknek szóló novellapályázat témája az anya-lánya kapcsolat volt, és mint Rácz Zsuzsa kifejtette, különösen nehéz volt az idei írásokat olvasni. "Arról beszélnek, amiről hallgatunk, pedig fáj" - fogalmazott, hozzátéve, hogy köszöni a bizalmat a pályázóktól, akik képesek voltak olyan tabukról írni, mint az alkoholizmus vagy a bántalmazás. Az ilyen témák ihlették az idén először átadott, úgynevezett Csendtörő különdíjat. Az írónő kiemelte: a pályázat célja, hogy párbeszédet kezdeményezzenek. Hangsúlyos téma volt az írásokban az anyai szeretet hiánya, amelyből kiderült, az anyai szeretet nem magától értetődő.

Ám Rácz Zsuzsa szerint egy közös volt a művekben: nem vádbeszédeket írtak, hanem megérteni és tanulni akartak, hogyan lehet másképp, jobban csinálni. Nagy tanulság volt, hogy a gyerekkori traumákból is föl lehet állni, a saját sorsunkat irányítani tudjuk és ezt a tudást gyermekeinknek is átadhatjuk.

Mint Beke Zsuzsa, a Richter Nyrt. kommunikációs vezetője hangsúlyozta: cégüknek fontosak a nők, nekik forgalmaznak készítményeket - például nemrég dobtak piacra egy új, originális készítményt a méhmióma kezelésére -, de a társadalmi felelősségvállalás is fontos számukra, ezért álltak eddig is a program mögé.

Vágy, hogy szeressük az édesanyánkat

A műveket elemezve Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus elmondta, míg a 20. század közepén még vezényelt volt, mit tehet egy anya, ma már nem kell egy sablonnak megfelelni, hanem a nők maguk választhatnak az utak közül és menet közben módosíthatnak is. A szakértő szerint a kétely új társadalmi jelenségként van jelen és a valódi felnőtté válás igénye és reménye hallatszik ki a szövegekből.

Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint nagyon felkavaró volt az idei téma, hiszen szinte mindenkinek van "anyabaja" vagy "apabaja". Előbbi azért nehezebb probléma, mert a gyermekeknek az anya az érzelmi biztonság központja. A szakértő kiemelte: nagy vágyunk, hogy szerethessük és jónak láthassuk az édesanyánkat, ezért sokszor felmentjük, próbáljuk idealizálni, amelynek viszont az a következménye, hogy a gyerek lelki vagy fizikai áldozat lesz. Hiszen a gyerekben az rögzül, hogy az anya viselkedése az ő hibája, ő nem csinált valamit jól. Az áldozatok ezért inkább csöndben maradnak, ritka és nehéz, ha ezt valaki felvállalja.

A klinikai szakpszichológus hozzátette: a szeretet korábban a gondoskodásban - főzés, mosás stb. - öltött testet, pedig a gyerek számára a minőségi idő a fontos. Mint Almási Kitti elmondta, a simogatás legalább olyan alapszükséglet egy babának, mint a szoptatás. Ma azonban már kitágultak a lehetőségek, a mai anyukák másképp szeretik a gyerekeiket. A szakértő azt is kiemelte, hogy a megbocsátás helyett az elfogadás a kulcsszó, hiszen így a két fél azonos szinten maradhatnak és senkinek sem kell a súlyt cipelnie a kapcsolatban. Mint fogalmazott, magunkkal kell harmóniába kerülni, ez pedig csak úgy lehetséges, ha elfogadjuk, ami a szüleinktől kaptunk.

A nyertesek

A díjazott pályaművekből Lázár Kati Kossuth-díjas színművésznő és lánya, Jordán Adél, valamint Sándor Kata olvastak fel, egy díjazott írását pedig Dobó Kata adta elő, videóüzenetben. A Senior különdíjas a 81 esztendős Gyéressy Antalné lett, aki megható történetet írt le édesanyja és saját maga önfeláldozásáról a világháború tükrében. A Richter intimzóna.hu különdíját tinédzser kategóriában a 17 éves, nagygyimóti Polgár Rékának ítélték oda.

A Csendtörő díjat a 33 éves Kvasz Éva, a törzspályázó-különdíjat pedig Bajáki Zsanett vehette át. A Richter különdíját a 42 éves Somogyi Angéla kapta. A harmadik helyezett Sudár Györgyi, a második Bibók Bea lett. A pályázat győztese a 37 éves Kucsinka Gabriella, aki az apai szigorról, édesanyja alkoholizmusáról, saját családi tragédiájáról és végül az újra egymásra találásról írt megható novellát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.