Van, ahol mínuszokban is a szabadban alszanak a gyerekek

Aki már aludt a szabad ég alatt, az tudja, hogy az egy teljesen más élmény, mint otthon szundítani. Sokunknak azonban eszünkbe sem jutna, hogy ezt ne nyáron, hanem télen tegyük meg. Nyilván a legtöbb embernek az az első gondolata, hogy a mínuszokban veszélyes a szabadban aludni, főleg a gyerekeknek. De vajon igazuk van?

A kisgyerekes szülők többségének gyakran fejtörést okoz, hogy vajon hogyan aludjon a gyerek télen úgy, hogy ne betegjen meg, és ki is pihenje magát. Sokan bizonytalanok, hogy kell-e az alváshoz zokni, több rétegű pizsama vagy plusz egy takaró, illetve hogy feljebb, vagy inkább lejjebb tekerjék-e a fűtést az altatás idejére.

Éppen ezért valószínűleg sokakat meglep annak a józsefvárosi bölcsődének a gyakorlata, amelyet az RTL Fókusz című műsorában mutattak be. Az intézményben ugyanis ebéd után a gyerekek felveszik az overalljukat, majd befekszenek az udvarra kikészített ágyak egyikébe. Amíg csak az időjárás engedi, a szabadban alszanak a gyerekek – akár még mínuszok esetén is.

A műsorban az is elhangzott, hogy az északi, skandináv országokban teljesen természetes, hogy még télen is a szabad levegőn altatják a gyerekeket. Persze ehhez megfelelően fel is öltöztetik a gyerekeket. Egyes vélemények szerint ez a módszer nyugodtabb alváshoz, végeredményben pedig kipihentebb és erősebb immunrendszerű gyerekekhez vezet.

alvás, gyerekek
Az immunrendszerüknek is jót tehet, ha a szabad levegőn alszanak a gyerekek. Fotó: Getty Images

20 fok fölé ne menjünk!

Ha nem is mínuszokban altatjuk a kicsiket, az altatásra használt helyiség hőmérsékletére akkor is fokozottan figyelnünk kell. Az RTL által megkérdezett dr. Vida Ágnes gyermekpszichológus egyik kiemelt témája a gyermekek altatása. Véleménye szerint a túl meleg környezet semmiképpen sem járul hozzá a nyugodt alváshoz, nem szabad tehát túlöltöztetni vagy nagyon bebugyolálni a kicsiket. Mint mondta, akárcsak a felnőtteknek, a gyerekeknek is 18-20 Celsius-fok az ajánlott hőmérséklet a nyugodt alváshoz.

Jó, ha tudjuk, hogy a túl meleg szobában vagy túlöltöztetve altatott gyerekek nyugtalanabbul alszanak, megizzadnak és gyakran felébrednek. Akár még náthához hasonló tüneteket is produkálhatnak. A felcsavart fűtés miatt ugyanis szárazzá válik a szoba levegője, ez pedig orrduguláshoz vezethet. A gátolt orrlégzés okán pedig jobb híján szájon át kezdenek el lélegezni a gyerekek, és éppen ez vezet végül a megbetegedésekhez. „Azt hisszük, hogy milyen jó, hogy melegben van a gyerek, legalább nem fázik meg, pedig pont fordítva” – mutatott rá a gyermekpszichológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!