Szellemi képességek, amelyek javulnak az életkorral

A tudomány eddigi álláspontja az volt, hogy az idősödéssel párhuzamosan általánosan romlanak a kognitív funkcióink. Egy új kutatás szerint azonban vannak kivételek.

Évtizedek óta sulykolják belénk, hogy az életkorunk előrehaladtával bizony fel kell készülnünk szellemi képességeink hanyatlására. Egy új kutatás azonban nem kevesebbet állít, mint hogy az idős emberek bizonyos területeken kifejezetten jobb eredményeket érnek el, mint korábban - áll a Nature Human Behaviour folyóiratban megjelent tanulmányban, amelyet a MedicalNewsToday szemlézett .

kognitív funkciók időskorban
Életkorunk előrehaladtával nem minden kognitív képességünk indul hanyatlásnak. Fotó: Getty Images

Mik is az a kognitív funkciók?

Kezdjük a szakkifejezés tisztázásával: kognitív funkcióknak nevezzük az úgynevezett megismerési tevékenységeket, amelyeket két nagy csoportra oszthatunk. A jgypk.hu magyarázata szerint az egyik a közvetlen (érzékelés, észlelés, figyelem), a másik a közvetett (emlékezés, képzelet, gondolkodás). Ezek által valósul meg az értelmi működésünk. Egyebek mellett ide sorolhatjuk még a döntéshozatalt, a számolást, az önismeretet, a tervezést, a problémamegoldást, az ok-okozat felismerését, a megérzést és a nyelvhasználatot is.

A kognitív képességek közül úgynevezett végrehajtó funkcióknak hívjuk a rugalmas gondolkodást, a munkamemóriát és az önkontrollt. Ezekben hiányosság mutatkozhat bizonyos idegrendszeri eltérések, például figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (attention deficit hyperactivity disorder, ADHD) esetén. A végrehajtó funkciók kritikus fontosságúak, mert ezek teszik lehetővé, hogy célirányosan képesek legyünk összpontosítani akár összetett információkra is, miközben a számunkra lényegtelen ismereteket szándékosan figyelmen kívül hagyjuk. Ez a képesség létfontosságú a hétköznapi életben és számos magasabb rendű kognitív funkciót támogat - írják a Nature Human Behaviourben közölt cikk szerzői.

A minél jobb egészségi állapotban eltöltött időskor érdekében nemcsak a testünket, hanem az elménket is célszerű karban tartani. Mutatjuk, mire kell figyelni, hogy akár 70 felett is megőrizhessük szellemi frissességünket .

Ideje pár dolgot újraértékelni

Korábbi kutatások egybehangzóan állították, hogy egy bizonyos életkor után már nem fejlődnek a kognitív funkcióink, sőt, hanyatlani kezdenek. Kivált az emlékezet gyengülését, illetve a figyelem megosztását tekintették az időskor egyik jellemző kísérőtünetének. Csakhogy most kiderült, ez koránt sincs így minden esetben. Az erről készült friss kutatásban 702 fő vett részt, akik életkora 58-98 év között volt. Őket három területen vetették vizsgálat alá: éberség (például veszélyhelyzet észlelése vezetés közben egy kereszteződéshez érve), iránymódosítás (figyelem átfókuszálása egy váratlanul felbukkanó gyalogosra) és végrehajtás (amikor a vezetésre összpontosítunk, figyelmen kívül hagyjuk a számunkra érdektelen óriásplakátokat az út mentén).

Ezeket a funkciókat folyamatosan használjuk, és a korábbi tudományos álláspont szerint mindhárom terület fokozatosan gyengül az életévek számának növekedésével. Csakhogy a számítógépes tesztekkel vizsgált személyek csupán az éberség (másképp fogalmazva: riasztás) területén mutattak csökkenő teljesítményt. Sőt, a másik két terület (irányulás és végrehajtás) még javult is az időseknél. "Az eredmények fényében másképp kellene megítélnünk az öregedés folyamatát. Egyes folyamatok azért javulhatnak az életkor előrehaladtával is, mert egész életünkben gyakoroltuk őket" - állítják a tanulmány szerzői.

A kognitív funkciókat az összetett tevékenységek fejlesztik a legjobban, ilyenek például az idegennyelv- és a hangszeres zenetanulás, a különféle tanfolyamokon (például főzés, tánc, számítógéphasználat) való részvétel és a társas kapcsolatok - tették hozzá a szakemberek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Északkeleten is legfeljebb kevés helyen lehet gyenge zápor. Az északnyugati, nyugati szelet élén lökések kísérhetik. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!