Optimizmus: mégsem hosszabítja meg az életet?

A szinte mindig kitörő jókedvnek örvendő emberek hamarabb halnak meg, mint az életet átlagosan, olykor borúsabban szemlélő társaik - figyelmeztet egy új tanulmány.

A Perspectives on Psyhological Science című folyóiratban megjelent tanulmány elkészítése során a szakemberek az 1920-as években született gyerekek adatait elemezték, egészen azok idős koráig. Azt találták, hogy az iskolában "rendkívül jókedvűnek" ítélt emberek fiatalabban haltak meg, mint a kevésbé vidám, zárkózottabb társaik.

Ennek okát a szakemberek abban látják, hogy a túlságosan életvidám emberek hajlamosabbak a jóval gondtalanabb, és ebből eredően veszélyekkel teli, egészségtelen életmódra. Ezen kívül nagyobb valószínűséggel alakul ki náluk olyan mentális probléma, mint a bipoláris depresszió, amelyet az extrém boldogság és az elviselhetetlen szomorúság közötti hirtelen hangulatingadozás jellemez. A nem megfelelő pillanatban tanúsított túlzott jókedv könnyen haragot kelthet másokban és így növeli a bajba kerülés kockázatát is - sorolta a szakemberek következtetéseit a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

A szakemberek azt is kimutatták, hogy a boldogságra való intenzív törekvés csak még depressziósabbá teszi az embereket, mivel a jókedv érdekében tett erőfeszítéseik hatástalanságát kudarcként élik meg. A szakemberek szerint a boldogságtippeket kínáló magazinok is nagyban hozzájárulnak a depresszió terjedéséhez. Egy másik vizsgálat során a résztvevőket arra kérték, hogy válasszanak ki egyet a korábban olvasott hangulatjavító tippek közül - például egy jópofa film megnézését - és teszteljék le annak hatékonyságát.

A vizsgálat azt mutatta, hogy az alanyok gyakran túlságosan erősen koncentráltak arra, hogy jókedvűek legyenek, ahelyett, hogy hagyták volna maguktól kibontakozni az érzéseiket.

"Amikor valaki kizárólag azért csinál valamit, mert boldogságot vár tőle, akkor az legtöbbször csalódáshoz és az öröm elmulasztásához vezet" - hangsúlyozta a tanulmány társszerzője, June Gruber, a Yale Egyetem pszichológia tanszékének munkatársa.

A szakemberek ugyanakkor megtalálták az igazi boldogság meglehetősen egyszerű kulcsát, amely a családtagokkal és a barátokkal való szeretetteljes kapcsolatban rejlik. "A boldogság nem a pénzből, vagy olyan külső elismerésekből ered, mint a siker, vagy a hírnév. A lényeg az erős és szeretetteljes emberi kapcsolatokban van" - tette hozzá a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra