"Évekkel ezelőtt csak úgy hivatkozott rám a környezetem, mint a sokat alvó lány. Szinte bárhol képes voltam elaludni: a medencében, a strandon, de olyan is előfordult, hogy a kocsiban szundítottam 9 órát. Bár senkit nem ismertem, aki hozzám hasonlóan viselkedett volna, egészen addig nem foglalkoztam különösebben ezzel, amíg több furcsa, alváshoz kapcsolódó dolog nem történt velem a főiskolán. Sejtésem sem volt, hogy később majd kiderül, hogy narkolepsziás vagyok" - idézi a lányt a történetét megíró webMD .
Mintha elgázolta volna egy teherautó
Brooke harmadéves volt a főiskolán, éppen az egyik tanterembe sétált be egy pohár kávéval a kezében. Leült a helyére, a professzor pedig elkezdte az órát. A lány ekkor hirtelen azt érezte, mázsás súly nehezedik a szemhéjaira. A feje kezdett előrebukni, és egyik pillanatról a másikra elsötétült előtte minden, mintha - ahogy ő fogalmaz - elgázolta volna egy teherautó. Elaludt. Néhány pillanat múlva ébredt fel, a kávéja kiömlött, a karjain pedig látszott, hogy a bőrébe vájta a körmeit, de nem emlékezett rá, mikor és hogy csinálta. De ez még nem minden.
"Nagyjából ugyanebben az időszakban történt, hogy amikor elkezdtem beszélgetni valakivel, furcsa, álomszerű epizódokat éltem át. Emlékszem, egyszer egy beszélgetés közepén elkalandoztam, és azt álmodtam, hogy akivel éppen diskurálok, valami egészen mást mond. Teljesen összezavarodtam, úgy éreztem, mintha az álmaim és a valóság összemosódott volna" - idézi fel a történteket Brooke, aki akkor döntött úgy, hogy orvoshoz kell mennie, amikor átaludt egy tűzriasztást.
Az orvos szerint depresszió, a lány szerint narkolepszia
Háziorvosához fordult, aki a tünetek alapján, illetve mert Brooke fiatal és egyébként egészséges volt, úgy vélekedett, szorongással , depresszióval küzd. A lányt borzasztóan frusztrálta a helyzet, mert bár kapott különféle gyógyszereket, nagyjából 6-8 hetet kellett várnia, míg azok kifejtették a hatásukat, és kiderült, hogy megfelelőek-e számára. Közben persze ugyanúgy ott volt a főiskola, ahol meg kellett felelnie. Amikor világossá vált, hogy a gyógyszerek nem segítenek, beutalták egy alvásszakértőhöz. Brooke oda már úgy ment, hogy előtte kutatott egy kicsit, és arra jutott, hogy talán narkolepsziája lehet.
Noha remélte, hogy az alvásvizsgálat igazolja majd a gyanúját, félt, hogy ez is csak egy újabb zsákutca lesz. "Összesen 7 évig éltem együtt a tünetekkel, és orvostól orvosig járva vártam, hogy kiderüljön, mi a baj velem. Ráadásul ebből a 7 évből 2 azzal telt, hogy tévesen kezeltek ilyen-olyan betegségek miatt. Aztán az alvásvizsgálaton végre kimondták, hogy narkolepsziám van" - meséli Brooke.
Félt a megbélyegzéstől
A lány nagyon megkönnyebbült, hogy megszületett a diagnózis, de egy ideig senkinek sem mondta el. Úgy vélte, sokakban tévhitek élnek a narkolepsziával kapcsolatban, így előfordulhat, hogy megbélyegzik, elítélik őt a betegsége miatt. Az járt a fejében, mit fognak gondolni a barátai, és hogy a professzorai azt fogják-e hinni róla, hogy lusta. "Néhányan azok közül, akiknek megnyíltam, kinevettek, mások azt mondták, bárcsak hozzád hasonlóan én is akkor aludhatnék, amikor akarok" - így Brooke, aki maga is meglepődött, amikor megtudta, hogy a narkolepszia valójában egy krónikus neurológiai állapot, amely károsítja az agy alvás-ébrenlét ciklus szabályozására irányuló képességét, és gyakran egészen ijesztő tünetekkel járhat.
Idővel azt is megtapasztalta, hogy a kezelés olyan, mint egy utazás: sokszor változhat, hogy melyik terápiás módszer válik be, és melyik nem. Megtanulta, hogy türelmes legyen önmagával szemben, hogy vigyázzon magára, és álljon ki magáért. Ma már úgy gondolja, a legfontosabb, hogy az átélteket felhasználva segíthet más érintetteknek is abban, hogy jobban legyenek - vagy éppen abban, hogy végre diagnosztizálják náluk a narkolepsziát. Ezt az élményt vagy - ha úgy tetszik - lehetőséget pedig semmiért sem cserélné el.
