Karácsony kiborulás nélkül

Előfordulhat, hogy nem mindig olyan karácsonyt tervezhetünk, amilyet szeretnénk, hiszen alkalmazkodnunk kell a lehetőségeinkhez és a környezetünkhöz is. Az viszont rajtunk múlik, hogy az adott körülményekből, hogyan tudjuk kihozni a lehető legjobbat.

Bár a karácsony a tradíciókról is szól, a saját hagyományainkat mi magunk teremthetjük meg. Ennek érdekében gondoljuk át, hogy mi az, amit szerettünk az eddigi ünnepek során, és mi az, ami a legtöbb stresszt okozta. Merjünk elengedni dolgokat, rugaszkodjunk el a megszokásoktól és ne féljünk változtatni. Ha attól leszünk boldogabbak, hogy előbb, netán attól, hogy később díszítjük fel a fát, adjuk át az ajándékot, változatunk a menüsoron vagy éppen új programot, szokást iktatunk be, akkor bátran lépjük meg. Szeretteink érdekében továbbra is kössük meg a szükséges kompromisszumokat, de közben ne feledkezzünk meg a saját igényeinkről sem, szóljon rólunk is az ünnep.

Karácsonyi stressz: valós probléma Bár a karácsonynak a békéről és megnyugvásról kellene szólnia, sokunknak inkább a stresszt és a teljes fizikai és szellemi kimerülést jelenti. Miért veszélyes ez? Kattintson a válaszért!

A jó időbeosztás

A karácsonyi kiborulás egyik fő oka, hogy túl sok mindent szeretnénk egyszerre megoldani és végül úgy érezhetjük, hogy összecsapnak felettünk a hullámok. Tudatos tervezéssel ezt azonban könnyen elkerülhetjük. Éppen ezért érdemes átgondolni és összeírni azokat a feladatokat, amelyeket el szeretnénk végezni egy adott időszakban. Nem kell egy nap alatt mindenkihez eljutni, mindent megvenni, megsütni, kitakarítani és feldíszíteni a lakást, a fát, ha mindezt be is oszthatjuk.

Megeshet, hogy az ünnepek alatt nem minden alakul a tervek szerint. Fotó: iStock
Megeshet, hogy az ünnepek alatt nem minden alakul a tervek szerint. Fotó: iStock

A módszer nemcsak segít tisztán látni a káoszban, de ahogy folyamatosan kipipáljuk a már elvégzett tennivalókat, úgy tölt el bennünket az az érzés, hogy kezünkben tartjuk a gyeplőt, és sokkal jobban tudatosul bennünk az is, hogy haladunk. Ehhez természetesen arra van szükség, hogy reális célokat tűzzünk magunk elé, és ne akarjuk rövid idő alatt egyedül elvégezni egy seregnyi embernek is sok tennivalót. Apropó: egyedül? Helyette inkább kérjünk segítséget . Az ünnepek arról szólnak, hogy több időt töltsünk a szeretteinkkel, amit praktikusan már akkor is megtehetünk, amikor még csak készülődünk. A sütés-főzés, takarítás, bevásárlás sokkal szórakoztatóbb, ha együtt csináljuk.

Kell a pihenés is

A készülődés és az ünnepek során tartsunk időről időre szünetet. Ha érezzük, hogy fizikailag vagy lelkileg meg kell pihennünk, akkor tegyünk is így. Vonuljunk félre legalább egy rövid időre, keressünk egy csendes zugot, ahol magunk lehetünk, és lazítsunk .

Attól függően, hogy hol vagyunk, és mennyi időt fordíthatunk kizárólag saját magunkra, vegyünk egy forró fürdőt, olvassunk ki egy jó könyvet, igyunk meg egy kellemes meleg italt, aludjunk, vagy csak menjünk ki egy kicsit a levegőre.

Viszlát, maximalizmus!

Engedjük el a maximalizmusra való törekvésünket. Nem ér annyit a tökéletes nagytakarítás, a saját magunk által készített háromféle főfogás és négyfajta sütemény, hogy végül a karácsonyi asztal alá ájuljunk a fáradtságtól és a kimerültségtől. Nem tragédia, ha gyűrött a függöny, ha bolti a bejgli vagy, ha nem költjük el a karácsonyi vacsorára és ajándékokra a család összes pénzét. Ami igazán számít, hogy ne szorongjunk a valójában lényegtelen dolgok miatt, figyeljünk inkább arra, hogy kipihentek és kiegyensúlyozottak legyünk ahhoz, hogy a szeretteinket is boldogabbá tehessük. Hiszen ami igazán számít, az nem a dekoráció, a drága ételek és ajándékok, hanem a mindennél értékesebb egymásra fordított idő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

A felhőzet mennyisége gyakran változik, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. A felhős tájakon is csak néhol csepereghet az eső. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.