Ezzel a 8 szokással teszed tönkre az alvásodat – Szakértők elárulták a nyugodt éjszakák titkát

A szakértők szerint 8 lefekvés előtti szokást kellene kerülnöd ahhoz, hogy jobban tudj aludni éjszakánként. Mutatjuk, melyek ezek.

„A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás elengedhetetlen része az általános egészségnek és jóllétnek, ráadásul mindenre kihat, a memória működésétől az immunrendszeren át egészen a szív és az érrendszer egészségéig” – mondta el dr. James Rowley alvásgyógyász a Women’s Health magazinnak. Egy 2025-ös tanulmány szerint – amely éjszakánként legalább 7 órányi, nyugodt alvást tart kötelezően szükségesnek – az alváshiány jelentősen csökkentheti a várható élettartamot. Érdemes tehát aktívan tenni a jobb alvás eléréséért.

Tippek a jobb alvásért

Az alvásterapeuták elmondásai alapján összegyűjtöttük azt a 8 szokást, amellyel tönkreteheted az alvásod minőségét, illetve lecsökkentheted a nyugodtan átaludt órák számát. Ezek némelyikéről nehéz lehet leszokni – de a változtatás az alvásod minősége és az egészségi állapotod szempontjából egyaránt kritikus fontosságú. A részleteket tartalmazó galériánk megnyitásához kattints az alábbi képre!

Az alvásminőség javításáért ezeket tedd!

A fentiek alapján az alábbi listában foglaljuk össze a jó alvás 8 titkát:

  1. Esténként korlátozd a téged érő fények mennyiségét!
  2. A lefekvés előtti 1-2 órában már ne nézz stimuláló tartalmakat!
  3. A nagyobb intenzitású és hosszabb időtartamú edzéseket inkább délelőttre vagy délutánra időzítsd!
  4. Délután 2 óra után már ne igyál kávét vagy más koffeintartalmú italt!
  5. Tegyél meg mindent a stressz-szinted csökkentéséért!
  6. Lefekvés előtt két-három órával már ne egyél!
  7. Tartsd a hálószobád hőmérsékletét 15 és 19 Celsius-fok között!
  8. Ne feküdj le mérgesen!

Ha javítanád az alvásod minőségét, vezess be a fenti tanácsok közül egyet vagy kettőt, és próbáld azokat mindennap betartani legalább 1-2 hétig. Ha észlelsz változásokat a kipihentséged tekintetében, akkor tudhatod, hogy jó irányba tartasz, és kipróbálhatsz újabb változtatásokat is.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Általában változóan felhős időre számíthatunk. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugati szél egyre inkább mérséklődik.Késő este 15, 22 fok várható. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.