Hagyjuk aludni a kamaszokat!

A legfrissebb kutatási eredmények szerint minél többet alszik egy tinédzser, annál kisebb az esélye annak, hogy túlsúlyos lesz.

A felmérést végző szakértők több mint 1000, Philadelphia környékén élő tinédzser életét kísérték figyelemmel a középiskola ideje alatt. A részt vevő kamaszoknak félévente be kellett számolniuk alvási szokásaikról . A vizsgálati eredmények szerint minden egyes plusz alvással töltött óra csökkentette a testmagasságból és testsúlyból számított testtömegindexet, ami kiválóan alkalmas az elhízás mértékének megállapítására. Az alvás jótékony hatása főként a magas testtömegindexű, vagyis elhízott tinik körében érvényesült.

A vizsgálatot végző Pennsylvania Egyetem Perelman Orvosi Tanszékének kutatói szerint a mostani eredmények alapján úgy tűnik, hogy a napi alvásadag nyolc óráról tíz órára való növelésével akár 4 százalékkal is csökkenthető lenne az amerikai kórosan elhízott tinédzserek aránya. Ez körülbelül 500 000-rel kevesebb túlsúlyos tinit jelentene csak az Egyesült Államokban.

"A kamaszok esetében az alvással kapcsolatos tájékoztató-programok a legtöbbször sajnos nem vezetnek eredményre, vagyis a tinik nem fognak többet aludni pusztán attól, ha elmondjuk nekik, hogy ez milyen jót tesz" - nyilatkozta Jonathan Mitchell, a Klinikai Epidemiológiai és Biostatisztikai Központ munkatársa. "Az egyik lehetséges megoldás, ha sikerül elérni, hogy a középiskolákban később kezdődjön a tanítás. Korábbi kutatások megmutatták, hogy már akkor is többet alszanak a tinédzserek, ha akár csak 30 vagy 45 perccel később kezdődnek a tanórák. Mivel a mostani vizsgálatok szerint már egy plusz óra alvás is csökkentheti a testtömegindexet, így valószínű, hogy a tanórák kezdetének kitolása csökkenthetné az elhízás-járvány mértékét a kamaszok esetében."

Bár a vizsgálatok során egyértelmű kapcsolat mutatkozott az alvás és az alacsonyabb testtömegindex között, a kutatóknak nem sikerült ok-okozati összefüggéseket megállapítaniuk. A kutatás részletes leírása a című orvosi szaklap áprilisi számában olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.