Ettől fognak figyelni a kamaszok

A tizenévesek oktatása a pedagógusok számára gyakran hálátlan feladatnak tűnik, de egy pszichológiai trükk segíthet ezen. Ami a szülőknek is hasznos lehet.

Kamaszokat tanítani nem fáklyásmenet: óra alatt beszólnak, sms-eznek, disznó vicceket mesélnek, alszanak a padban, illetlenségeket mutogatnak - az ilyen viselkedés leszerelése sok energiát és időt elvesz a középiskolai tanároktól, akiknek az egyik legnehezebb életszakaszban kellene nevelniük a diákokat. A helyzetet tovább rontotta a koronavírus-járvány , amely növelte az arra hajlamos kamaszoknál a szorongás és a depresszió megjelenésének arányát. Az embert próbáló körülmények között a tanárok és diákok együttműködését azzal lehet javítani, ha a felnőttek a gyerekek pozitívumaira fókuszálnak - ajánlják az amerikai Brigham Young Egyetem pszichológusai, akik felmérést is készítettek a témában.

kamaszok oktatása
A dicséret szinte mindig ösztönzően hat. Fotó: Getty Images

"Ha legalább annyiszor megdicsérünk egy diákot, ahányszor megdorgáljuk, akár 60-70 százalékkal is javulhat az egész órás feladatvégzése" - írják a kutatók. Felmérésükből kiderül, hogy az odafigyelés mértéke fokozódott az olyan diákoknál is, akik érzelemszabályozási vagy viselkedésbeli problémával küzdenek: a nem eleget dicsért kontrollcsoport hasonló tagjaihoz képest akár egy egész jeggyel is jobb teljesítményt értek el. A dicséret-dorgálás arányát tekintve nincs varázsszám, de a kutatók azt figyelték meg, hogy ha a problémás diákot többször dicsérték, mint ahányszor dorgálták, vagy egyáltalán nem is dorgálták, akkor a viselkedése kiugró mértékben javult.

Így érhetjük el, hogy nyisson felénk a kamasz

Az, hogy a gyerekek hihetetlenül kegyetlenek tudnak lenni egymással, nem újdonság. Az angolszászoknak külön szavuk is van arra a jelenségre, mikor valaki vagy valakik megkeserítik iskolatársaik életét - ez az úgynevezett bullying. A jelenség valószínűleg nem korlátozódik az amerikai iskolára, csak itthon kevesebbet beszélünk róla. De a magyar iskolákban is előfordul, hogy egyesek képesek teljesen kikészíteni iskolatársaikat.

A depressziós, szorongó , dühös vagy érzelmi mélyponton lévő diáknak a legkisebb dicséret is számít. Az általános iskolás korosztályhoz képest a középiskolásoknál kétszer nagyobb arányban hasznos a módszer - vetették össze egy korábbi kutatásuk eredményével a mostaniakat a Brigham Young Egyetem pszichológusai. Ennek az lehet az oka, hogy a kamaszoknak más szükségleteik vannak, illetve eltérő problémákkal szembesülnek: például hiperaktivitással , szorongással, iskolai bántalmazással (bullying).

"Ahogy nő a gyerek, úgy várunk el tőle mindinkább érett, szabálykövető viselkedést. Ám egy kamasz számára élet-halál kérdése lehet a külvilág véleménye, és éppen próbálja meghatározni az identitását, illetve kivívni a helyét a kortársai között, ezért bármilyen negatív megjegyzésre becsukódik vagy agresszívvé válik. Úgyhogy jobb nyilvánosan dicsérni, és négyszemközt megfeddni" - mondta a kutatást vezető pszichológus.

Milyen mondatoktól várhatunk pozitív hatást?

Próbáljuk meg ezekhez hasonló mondatokat használni: "Nagyon tetszik, hogy így figyelsz", vagy "Milyen jó, hogy jelentkezel és kérdezel, mert ez nagyon hasznos nekem tanárként". A távoktatás és a COVID-stresszes hónapok után az iskolába visszatérő diákoknál idén kiemelkedő fontosságú lesz a pozitívumokra összpontosítani. Ha a diák az órákon egyfolytában dicséretet hall, akkor jobban fogja érezni magát az osztályteremben, szeretne ott minél több időt tölteni, és az elvárásoknak megfelelően viselkedni - tanácsolják a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!