Észrevétlenül változhat meg a véleményünk

Gyakran előfordul, hogy az emberek tudtukon kívül megváltoztatják a véleményüket, amikor erkölcsi témákkal kapcsolatban érvelnek - derült ki egy svéd kutatásból.

Ha egy bonyolult témáról vitatkozunk , előfordulhat, hogy úgy változtatjuk meg morális véleményünket, hogy észre sem vesszük és máris ellentétesen érvelünk. A svéd Lund Egyetem kutatói Lars Hall vezetésével arra kérték az önkénteseket, hogy töltsenek ki egy felmérést, amely morális kéréseket feszeget. Ehhez azonban a résztvevőknek el kellett forgatniuk az első oldalt, amely egy csíptetős táblán szerepel, és amelyen a kérdések voltak.

A tábla hátoldalán azonban volt egy ragasztó, amely eltakarta a kérdések legfelső sorát, ezt eltávolítva kiderült, hogy azok éppen ellentétes értelműek. A kutatók érdekes módon azt tapasztaták, hogy a résztvevők hiába szembesültek az ellentétes jelentésű kérdésekkel, válaszaikat már nem változtatták meg, hanem következetesek maradtak.

"A résztvevők gyakran építettek fel következetes és egyértelmű érvelést valódi álláspontjukkal szemben" - magyarázta a kutatás vezetője, aki hozzátette, lehetséges, hogy a résztvevők hozzáállásával volt a probléma, vagy a sztenderd tesztek néha tényleg nem az emberek valódi hozzáállását tükrözik.

A tanulmány a oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.