Betegség, amely miatt félünk elaludni

A szomnifóbia testileg-lelkileg megviselheti az embert. Lássuk, milyen tünetekkel járhat, és azt, mi hozhat enyhülést azoknak, akik félnek elaludni.

Kisgyermekként van egy időszak, amikor a legtöbben átéljük a lefekvés előtti nyugtalanságot, szorongást, ami többnyire az ágy alatt vagy a szekrény mélyén rejtőző szörnyeknek tudható be. Vannak viszont, akik felnőttként is félnek az alvástól, illetve az elalvástól, és ez testi-lelki egészségükre is negatívan hathat. Ez a szorongásos zavar a szomnifóbia, ami hipnofóbia vagy alvásfóbia néven is ismert – írta meg a Metro.

Nem ugyanaz, mint az álmatlanság
Csak az Egyesült Királyságban az emberek körülbelül 4,25 százaléka szomnifóbiás. Ellenben az álmatlanságban szenvedők aránya (ami egy tágabb értelemben vett alvászavar) sokkal nagyobb: az inszomnia az NHS becslései szerint szinte már minden harmadik embert érint.

Mi okozhat szomnifóbiát?

Számos tényező kiválthatja, beleértve a múltban alvás közben megtapasztalt traumatikus élményeket, a szorongást és a depressziót is. De olyan alapbetegség is állhat a háttérben, mint az alvási apnoé vagy a nyugtalan láb szindróma. Bizonyos esetekben viszont az alvás közbeni kontrollvesztéstől való félelem, a rémálmoktól vagy az alvajárástól való félelem áll mögötte.

Mik a szomnifóbia tünetei?

A szomnifóbia a lelket és a testet is megviselheti, és ugyanúgy okozhat mentális tüneteket, mint fizikaiakat. Előbbiek közé tartozik például a félelem vagy szorongás, amikor az alvásra gondolunk, vagy a lefekvés közeledtével. De az is árulkodó jel lehet, ha próbáljuk mindig minél későbbre tolni a lefekvés időpontját, miközben erős nyugtalanság, vagy akár pánikroham is jelentkezik már a gondolatra is, hogy lassan ágyban a helyünk.

alvászavar, alvás
Egyes emberek minden estre rettegnek az elalvástól. Fotó: Getty Images

A szomnifóbiásoknál gyakori, hogy szinte minden gondolatukat az alvás tölti ki: nehezen tudnak olyan dolgokra koncentrálni, amelyek nem az alvással kapcsolatosak. De jelentkezhet ingerlékenység vagy hangulatingadozás is.

Az alvásfóbia fizikai tünetei közé sorolható a hányinger, a gyomorproblémák, az izzadás, a hidegrázás, a hiperventilláció és a csökkent immunfunkció. De gyakran előfordul feszültség a mellkasban vagy megnövekedett szívverés, amikor közeleg az alvás ideje (vagy csak rágondolunk).

Mit tehetünk szomnifóbia esetén?

Enyhítheti a tüneteket egy megnyugtató esti rutin (fürdővel, könyvvel, fehér zajjal). A rutin segíthet jelezni a szervezetnek, hogy ideje lecsendesedni és felkészülni a pihenésre, és idővel enyhítheti az alvással járó szorongást is. A különféle relaxációs technikák is hasznosak lehetnek, mert nyugton tartják az elmét és a testet is.

A hálószoba legyen sötét, csendes és hűvös, az ágy pedig kényelmes. Amikor bekuckózunk, kerüljünk minden olyan tevékenységet, amelyek stimulálhatják az agyat vagy megemelhetik a stressz-szintünket. Ilyen például a testmozgás, a tévénézés, a megrázó sorozatok nézése vagy a katasztrófákról szóló hírek görgetése.

A fentiek betartásával javíthatjuk az alvás minőségét és sokkal jobb életminőséget érhetünk el. De ha a szomnifóbia már komoly hatással van a mindennapi életre, érdemes egy alvászavarokra specializálódott szakember segítségét is igénybe venni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!