Az segít, akinek inkább szüksége lenne rá

A vészhelyzet a közvélekedés szerint összekovácsolja az embereket. Valójában azonban a nincstelenek hajlamosak rá, hogy segítsenek egymásnak, míg a módosabbak inkább az anyagi javak felé fordulnak a bajban.

A vészhelyzet a közvélekedés szerint összekovácsolja az embereket. Valójában azonban a nincstelenek hajlamosak rá, hogy segítsenek egymásnak, míg a módosabbak inkább az anyagi javak felé fordulnak a bajban - derül ki a kaliforniai Berkeley Egyetem friss kutatásából.

"Bizonytalanság idején szélsőségesen különválik egymástól az eltérő anyagi helyzetű emberek viselkedése. A gazdagok vagyonuk megtartására irányítják figyelmüket, míg a szegények több időt töltenek barátaikkal és szeretteikkel" - mondta Paul Piff, az intézmény pszichológus kutatója, aki a című szakfolyóirat online változatában megjelent tanulmányt jegyzi.

Az eredmények öt, egymástól független kísérletből származnak, és új megvilágításba helyezik az eltérő társadalmi-gazdasági hátterű egyének viselkedését mind természeti katasztrófák - földrengés vagy hurrikán -, mind pedig társadalmi problémák, például gazdasági válság és politikai instabilitás esetén.

A magatartásbeli különbségre utal többek között, hogy amikor a résztvevőket megkérdezték, hajlandóak lennének-e az Amerikai Egyesült Államok másik felére költözni egy jobban fizető állásért, az alsóbb osztályok tagjai közül többen utasították volna vissza az ajánlatot, mert családjuk és barátaik közelében szerettek volna maradni. A közösségi szálak kevésbé voltak fontosak a felsőbb rétegnek.Bár a tanulmány nem nevez meg konkrét okot a gazdagok viselkedésére, a szakértők gyanítják, hogy az anyagi javak általi kiugrási lehetőségek további megragadása az érintettek feldolgozási folyamatának egyik alapeleme. Tehát minél inkább veszélyben érzik magukat és státuszukat, annál inkább a pénzre fókuszálnak.

Minden kísérlet különböző etnikai és szociológiai hátterű egyének bevonásával történt, akik mindannyian beszámoltak háztartásuk bevételéről és iskolázottságukról, csakúgy mint arról, hogy mennyire tartják fontosnak a közösségi életet, s hogyan viszonyulnak az anyagiakhoz. A kutatók laboratóriumi körülmények között eltérő pszichés állapotba hozták a résztvevőket - például bizonytalanságot, tehetetlenséget és aggodalmat idéztek elő náluk -, így pontosan fölmérhették, hogy krízishelyzetben , tehát káoszban hogyan viszonyulnak egymáshoz.

Az első kísérletben 76 fő vett részt, mindannyian 18 és 66 év közöttiek. Azt a feladatot kapták, hogy internetes grafikonon mutassák meg, anyagi helyzetük milyen változásokon megy keresztül életük során. Az adatok alapján az elithez tartozók és kis mértékben a kaukázusiak kevésbé jósoltak maguknak instabilitást, mint a szegényebbek. Az alsóbb osztályokhoz tartozók, akiknek már tapasztaltabbak voltak a bajt illetően, inkább egymás felé fordultak káosz észlelésekor.

A második vizsgálatban 72 felsőoktatásban résztvevő hallgatót kértek meg, hogy írják össze azokat a pozitív és negatív hatásokat, amelyek befolyásolták a tanulmányi tapasztalataikat. A fenyegető tényezők között elmaradt órák, a tandíj és a bukás szerepelt. Az alsóbb társadalmi osztályok tagjai itt is a közösségtől vártak támogatást, ha bajba kerültek.

A harmadik kísérlet 77 hallgató számítógépes teszteléséből állt: negatív szavakat kellett mondatokba illeszteniük, amelyek a káosz érzésére utaltak. Ez arra irányult, hogy kiszámíthatatlannak és ijesztőnek érezzék a környezetüket. Utána ötperces csapatépítésen vehettek részt, ahol barátkozhattak társaikkal, ám csak az alsóbb osztályok fiataljai éltek a lehetőséggel.

A negyedik vizsgálatban 135 fiatal rendezett mondatokba az előzőhöz hasonló szavakat, és válaszoltak rá, hogy mennyire értenek egyet olyan állításokkal, mint "Egyedül a pénzre számíthatok" vagy "A nem pénzkereséssel töltött idő elvesztegetett". Krízishelyzetben az elithez tartozók jobban tudtak azonosulni ezekkel.

Az utolsó kísérletben 115 hallgatónak kellett elméleti döntést hoznia, hogy magasabb fizetés reményében hajlandóak lennének-e messzire költözni a közösségtől. Bebizonyosodott, hogy a gazdagabbak sokkal inkább képesek előtérbe helyezni az anyagi javakat, mint az emberi kapcsolatokat.

"Eredményeink alapján kijelenthetjük, hogy a felsőbb és alsóbb osztályok közötti szakadék még mélyebbé válhat bizonytalan gazdasági helyzet esetén" - magyarázta a kutatást vezető Paul Piff.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén éjszaka tovább vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol a képződött gomolyfelhők feloszlanak, hajnalra már szinte országszerte felhőtlen lesz az ég. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén estig előfordulhat, éjszaka csapadék nem várható. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet, hajnalra azonban gyengül a szél, és ekkor már inkább csak élénk lehet a légmozgás.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de az Északi-középhegység északi, szélvédett oldalán ennél hidegebb is lesz. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.