Országos flashmobra készülnek a fogyatékkal élő gyerekek

A tanév végén, 2013. június 7-én a "Mindenkinek becsengettek!" program keretén belül alternatív évzárót szervez a Down Egyesület az ország 6 nagyvárosában.

A programban résztvevő, valamint az érdeklődő intézmények diákjai a városok egy-egy frekventált helyére kivonulva közösen énekelnek és táncolnak az Alma Együttes által erre az alkalomra készített zeneszámára. Az országos kezdeményezés központja egy budapesti flashmob lesz, ahol az Alma Együttes élőben lép színpadra a gyerekekkel.

"A Down Egyesület által 2009-ben életre hívott "Mindenkinek becsengettek!" program a 2011/12-es tanév során hazánk 6 városában (Budapest, Nyíregyháza, Debrecen, Tata, Vác, Szentendre), valamint Románia és Ukrajna két nagyvárosában zajlott, összesen 48 intézmény több mint 70 osztálya bevonásával. A projekt során 70 fogyatékos gyermeket vittünk be közel 2000 ép gyermek közé, miközben országszerte és a határon túl 70-70 többségi és gyógypedagógus teremtett produktív kapcsolatot egymással, valamint több mint 4000 szülő ismerhette meg gyakorlatban, gyermekeik pedig heti szinten testközelből a fogyatékkal élő gyermekeket" - nyilatkozta Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke.

"A Down Egyesület célja, hogy Magyarországon minél több óvodás-, iskoláskorú gyermek ismerje meg a fogyatékkal élőket, rajtuk keresztül pedig kialakuljon a befogadó nevelés intézménye mellett a társadalmi elfogadás hazánkban. A "Mindenkinek becsengettek!" program keretében középsúlyos szellemi fogyatékos gyerekeket viszünk be iskolai közösségekbe heti 1-2 alkalommal 8-10 héten át. A gyerekeket gyógypedagógus kíséri az előre egyeztetett időpontokban az iskolákba. Az együtt eltöltött idő alatt a gyerekek közösen hozhattak létre kézműves alkotásokat, és együtt készültek a 2012/13 tanévet lezáró flashmobra" - fűzte hozzá az elnök.

Idén az Alma Együttes is csatlakozott társadalmi attitűdformáló tevékenységhez, és megalkották a "Mindenkinek becsengettek!" program indulóját, a Mutasd meg! dalt . A nem mindennapi dalhoz videoklip is készült, fogyatékkal élő és ép gyerekek közös szereplésével, melyet a Minimax TV a társadalmi felelősségvállalás jegyében sugároz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!