Szegénységre készülnek nyugdíjas éveikben a magyarok

A legtöbb középkorú magyar szegénységre és nélkülözésre számít a nyugdíjas éveiben.

Pesszimisták a magyarok annak kapcsán, mi vár rájuk a nyugdíjas éveikben - derült ki a K&H idei második negyedéves, reprezentatív felméréséből, amelynek eredményeit a G7 is kielemezte. A felmérést a 30 és 59 év közötti korosztályban végezték el, a válaszadók legtöbbje pedig arra számít, hogy időskorában is dolgoznia kell majd azért, hogy a szerény megélhetését biztosítani tudja.

Érdekes módon minél fiatalabbak voltak a válaszadók, annál bizonytalanabbnak érezték az anyagi helyzetüket idősebb korukra. A harmincas éveikben járók 65 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy nyugdíjasként nélkülöznie kell, a negyvenesek körében 61, az ötveneseknél pedig 46 százalék ez az arány. A válaszadók 83 százaléka tart attól, hogy a nyugdíjcélú megtakarításai elinflálódnak, és 77 százaléka úgy gondolja, hogy nyugdíjasként is dolgoznia kell majd anyagi okok miatt. Nem egészen egyharmad azok aránya, akik bizakodnak abban, hogy meg fognak élni a nyugdíjukból.

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, száraz idő várható helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északkeleti szelet főként hazánk keleti felén élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 18 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!