Meghalt a 15 kilóra lefogyott nő

Horrorfilmhez hasonlította az olasz sajtó az észak-olaszországi Páviában történteket. Még a sokat látott mentősök is megdöbbentek, amikor egy csontsovány nőhöz riasztották őket.

A 55 éves Laura Carla Lodola mindössze 15 kiló volt. Hosszú volt a haja és a körme, teste tele volt felfekvéssel - írja az Index.hu.

"Olyan volt, mint egy kis összeaszott múmia" - mondta egy kórházi alkalmazott. Orvos valószínűleg évek óta nem látta. Rettenetes körülmények között élt 60 éves párjával, a mentőket is az élettárs hívta ki, miután észrevette, hogy a nő eszméletlen.

A mentőket is megdöbbentette a 15 kilós nő látványa - Forrás: http://magazine.excite.it/

A feltehetőleg értelmi fogyatékos nőt kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A nő rendkívül elhanyagolt körülmények között élt, feltehetően évek óta ágyban feküdt.

A rendőrség letartóztatta a férfit, mivel felmerült a gyanú, hogy fogva tartotta a nőt. Vizsgálják azt is, hogy a férfi mindent megtett-e a gondjaira bízott beteg ellátásáért.

A kóros soványság okai, tüneteiA kóros soványság szervi okai között a gyomor- bél rendszer felszívódási zavarai, senyvesztő (tumoros, vagy krónikus fertőző betegségek, pl. tbc, AIDS) betegségek okozta leromlás (úgynevezett cachexia), illetve a túlműködő pajzsmirigy okozta hiperaktivitással együtt járó fogyás egyaránt szerepelhetnek. Kattintson!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.