Még tovább drágul a hús

Az előző hetekben már emelkedett az élő sertés ára, de elemzések szerint várhatóan a drágulás itt még nem áll meg. Ennek oka, hogy a húsipari cégek eddig csupán megnövekedett költségterheik egy részét tudták érvényesíteni a fogyasztói árakban.

Az elmúlt egy évben már több mint 50 százalékkal, vagyis több mint a felével emelkedett az élő sertés ára - mindez forintban számolva. Ez nagyrészt leköveti az uniós piaci folyamatokat, mivel euróban nézve is 40 százalék feletti volt a drágulás. A különbség pedig betudható a forint gyengülésének - magyarázta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.

Miért barnul be a nyers hús? A boltokban vásárolva rendszerint a vonzó, világos színű húsokat keressük. Csakhogy ez nem feltétlenül jelent egyet azzal, hogy az adott áru tényleg friss. Korábbi cikkünkből megtudhatja, mi adja a nyers hús színét.

A Hússzövetség vezetője a Világgazdaság keddi számában kifejtette azt is, hogy az egész Európára kiterjedt drágulás hatással lesz a magyar húsipari cégekre is, hiszen fontos alapanyaguk a sertés.

A magyar húsipari cégeket különösen érzékenyen érinti az élő sertés áremelkedése. Fotó: Getty Images
A magyar húsipari cégeket különösen érzékenyen érinti az élő sertés áremelkedése. Fotó: Getty Images

Ha a cégek önköltségét nézzük, akkor tőkehúsok esetében majdnem kétharmadát, a készítményeknél pedig legalább a felét adja az élő sertés ára. A szakértők szerint emellett a további dráguláshoz hozzájárul az is, hogy emelkedtek a bér- és energiaköltségek is.

Az elemzés szerint extrém piaci szituációk esetén számíthatunk csak árcsökkenésre a közeljövőben. Ilyen hatással lehet például, ha a kínaiak nem tudják átvenni az Európából hozzájuk érkező húst, mert a szállítmányok nem is indulnak el. Kínának egyébként azért van ilyen kiemelkedő befolyása az európai árakra, mert az ott pusztító afrikai sertéspestis óta 80 százalékkal megnőtt az export.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Egyre szakadozottabbá váló felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, emellett délután - jellemzően - magasszintű felhőzet is érkezik. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.