Koronavírus: mindenhol csökkent a fogyasztás, kivéve nálunk

Míg Európában márciusban csökkent, addig Magyarországon még a múlt hónapban is nőtt az áramfogyasztás.

A koronavírus elleni küzdelem jegyében kihirdetett kijárási korlátozások május 3-a éjfélig biztosan érvényben maradnak, az önkormányzatok pedig a májusi hosszú hétvégére is bevezethetnek szigorúbb intézkedéseket. További részletek cikkünkben.

Európában a járvány terjedésével jelentősen visszaesett az üzleti aktivitás és ezzel a villamosenergia-fogyasztás is márciusban az előző év azonos időszakához képest, Magyarországon azonban még az áramfogyasztás 1,3 százalékos emelkedését regisztrálták - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön közzétett elemzéséből. A tájékoztatás szerint Európában átlagosan 4,4 százalék volt a visszaesés. A legsúlyosabban érintett Olaszországban 12,5 százalékkal volt alacsonyabb a kereslet márciusban, mint tavaly ugyanebben a hónapban.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a Miskolci Közlekedési Vállalat járművein bevezették a kötelező maszkviselést. Fotó: MTI/Vajda János

Ez is lehet az ok

Az áramfogyasztás magyarországi bővülésének okaként említette a MEKH, hogy idén márciusban kettővel több munkanap volt, mint tavaly ilyenkor és az átlagos hőmérséklet 1,9 Celsius fokkal hidegebb volt. A hőmérséklet- és munkanaphatással korrigálva 1 százalékos csökkenés volt márciusban - jelezte elemzésében a hivatal. A korábbi 2 százalék körüli éves növekedési ütem után a villamosenergia-fogyasztás a veszélyhelyzet március 11-én történt kihirdetését követően a 12. héten, március 16-23. között kezdett el csökkenni.

A kijárási korlátozások bevezetése után, áprilistól pedig jelentős visszaesést mutat. A hőmérséklet- és munkanaphatással korrigált adatok a 15. héten 11 százalékos visszaesést mutattak 2019 azonos hetéhez viszonyítva, a 16. héten azonban nem mélyült tovább a visszaesés - közölte a MEKH.

Úgy néz ki, nem vált be a csodaszernek beharangozott gyógyszer a koronavírus ellen - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.