Egy hónappal korábban kezdik a balatoni szúnyogirtást

A szokásoshoz képest korán indul idén a balatoni szúnyogirtási szezon.

A csapadékos tél és az elmúlt napok magas hőmérséklete miatt a szokásosnál egy hónappal korábban, április 8-9-én (esőnap április 10-12.) kezdődik a szúnyogirtás a Balatonnál.    

Sáringer-Kenyeres Tamás, a Balatoni Szövetség által megbízott szakértői csoport vezetője hozzátette, biológiai, légi szúnyoggyérítésre kerül sor 1100 hektáron. A téli hónapokban lehullott bő csapadékhoz képest ez nem számít jelentős területnek, ami annak köszönhető, hogy az utóbbi hetekben szárazabbá vált az időjárás.    

A Balaton térségében 2500-3000 hektárnyi szúnyogtenyészőhelyet tartanak nyilván, amelyeket folyamatosan monitoringoznak. A térségben élő mintegy 24 szúnyogfajból 5-7 az embert is támadó csípőszúnyog. Ezek közül néhány jelentősebb, a balatoni szezon szempontjából meghatározó faj szaporodását lehet megfékezni a mostani biológiai beavatkozással - mondta a szakértő.    

szúnyog szúnyogirtás
Fotó: Getty Images

Az idei helyzet nem számít rendkívülinek, hiszen előfordult, hogy már március végén el kellett kezdeni a gyérítést. A szúnyoglárvák jövőbeni kelését, illetve újabb szúnyogirtások elrendelésének szükségességét még jelentősen befolyásolhatják a további csapadékviszonyok és a hőmérséklet alakulása - mondta.    

Ismertette azt is, hogy az uniós szabályozókhoz igazodva már nem végeznek légi kémiai szúnyogirtást - azt csak a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ rendelheti el -, a biológiai védekezés pedig abszolút nem veszélyes a méhekre.    

Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség 1997 óta szervezi a szúnyogirtást az üdülőrégióban, állami támogatást kapva hozzá. A balatoni szúnyogirtást a szövetség által pályázat útján megbízott keszthelyi Pannónia Központ Kft. szakértői csapatának javaslata alapján, a közbeszerzésen kiválasztott Corax-Bioner Zrt. végzi el.    

A szakértők felhívták a figyelmet, hogy a lakosság is sokat tehet a vérszívók ellen, ha nem hagy fedetlenül vízgyűjtőket, itatókat, medencéket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!