Hibák, melyeket a melltartónkkal elkövetünk

Ha fehérneműről, azon belül is melltartóról van szó, az alábbi három hibát szinte minden nő elköveti. 

Túl gyakran mossuk

Mivel a melltartó is fehérnemű, sokan tévesen azt gondolják, hogy naponta kell mosni – írja a Daily Mail. Ez viszont nagy hiba, mivel a túl gyakori mosástól elvesztheti anyaga a rugalmasságát. Nyugodtan viselhetünk egy melltartót három-négy alkalommal is, és csak ezután dobjuk a szennyesbe. Ha pedig nem szeretnénk, hogy melltartónk idejekorán tönkremenjen, akkor a többi ruhától elkülönítve, például egy párnahuzatba téve mossuk ki őket.

Nem szabad túl gyakran mosni
Nem szabad túl gyakran mosni

Ruhás fiókban tároljuk

Bár a fehérneműket a legtöbben kihúzható fiókokban tároljuk, ez sem pont ideális megoldás. Egy melltartót, ha több napig is hordjuk, általában a nap végén a ruhás fiókba tesszük vissza. A viselt melltartón azonban por és izzadság is lehet, amelyet aztán ha elzárunk egy levegőtlen fiókba, akkor a kórokozók, baktériumok könnyen elszaporodhatnak. A következő viselésnél pedig könnyen viszketést, irritációt is okozhat. Sokkal jobb megoldás, ha viselés után felakasztjuk egy fogasra - ám nem mindegy, hogyan. A kinyúlás elkerülése végett jobb, ha nem a pántjánál fogva akasztjuk fel, hanem egyszerűen a nadrágtartó részére terítjük.

Nem megfelelő méretet hordunk

Megdöbbentő, de a legtöbb nő valójában rossz méretű melltartót hord. Mellméretünk változhat az évek során, tehát egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazt a méretet kellene hordanunk 30 évesen is, mint amelyet 18 évesen kiválasztottunk. Ha megfelelő méretű melltartót hordunk, akkor nem szabad a melleinknek alul kikandikálniuk, mikor karjainkat a felünk fölé emeljük, a melltartó középső részének pedig a mellkasunkhoz kell simulnia. De arra is figyeljünk, hogy a melltartó pántja egy szintben legyen a testünk körül - ha a hátunkon felcsúszik, akkor valószínűleg túl kicsi melltartót hordunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!