Fontos szabály változott a vadgázolások terén

Egy jogszabály-változás miatt július elsejétől szinte minden esetben az autósnak kell kártérítést fizetni, amennyiben elgázol egy vadat. Ezen kívül az utak fenntartói is felelősségre vonhatók, ha egy vadat elütnek.

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt - hívta fel a figyelmet az MTI-nek megküldött közleményében az ALD | LeasePlan lizingszolgáltató és flottaüzemeltető vállalat.    

A vadásztársaság ezentúl csak akkor kötelezhető kártérítésre, ha az autós minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy a baleset előtt a vadat űzték, lőtték vagy hajtották. Ha ez nem sikerül, akkor a jármű tulajdonosa nem számíthat kártérítésre a vadásztársaságtól, sőt valószínűleg a vadásztársaság fog kártérítési igénnyel fellépni.    

Korábban a sofőr akkor volt felelős a vadgázolásért, ha nem az út- és időjárási viszonyoknak megfelelően közlekedett, a vadásztársaság pedig abban az esetben, ha nem tett ki vadveszélyre figyelmeztető táblát. Július elsejétől azonban a tábla hiányánál is az autósnak kell vállalnia a felelősséget.    

A jogszabály azt is előírja, hogy gyorsforgalmi utat (autóutat, autópályát) úgy kell üzemeltetni, hogy arra a vad ne tévedhessen fel, a fenntartónak kell vállalnia a felelősséget az itt elütött vadakért.    

vadgázolás
Akkor is a sofőré a felelősség, ha nincs kint figyelmeztető tábla. Fotó: Getty Images

Arra is felhívták a figyelmet, hogy baleset esetén érdemes helyszínelést kérni, akkor is, ha nem történt személyi sérülés. Ilyenkor a rendőrök értesítik a vadásztársaságot, és a vétlenség bizonyítása is fontos lehet. Az elütött vadat nem szabad elmozdítani, az elpusztult állat tetemét tilos elvinni, az a vadásztársaság tulajdonát képezi.    

A vadbalesetek során keletkezett kár átlagos értéke elérheti akár a milliós nagyságrendet is, így érdemes előre gondoskodni a megfelelő biztosításról - hívta fel a cég a figyelmet, megjegyezve, hogy megoldás lehet a teljes körű casco, de több biztosítónál külön vadkárbiztosítás is lehet kötni.    

Az Országos Vadgazdálkodási Adattár statisztikái szerint 2017 óta évről évre több vad hullik el autóbalesetek során a magyarországi utakon, az éves esetszám megközelíti a 8000-et. A nagyvadak közül leggyakrabban őzzel ütköznek gépjárművek, de jelentős számban fordul elő szarvas- vagy vaddisznógázolás is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.