Ezért vegyük le a cipőnket, ha belépünk a lakásba

Hazaérve már az ajtóban érdemes levenni a cipőnket, így ugyanis rengeteg szennyeződést és kórokozót tarthatunk távol a lakásunktól.

A legtöbb kultúrkörben alapvető, hogy egy lakásban már a bejáratnál levesszük a kint használt cipőt, és a többi helyiségben zokniban vagy valamilyen beltéri lábbeliben járunk. Ez az egészségünk megőrzése szempontjából is kulcsfontosságú, hiszen a kinti cipőről rengeteg koszt és kórokozót szórhatnunk szét a lakásban - az Iflscience cikke összefoglalta, miért kell a kinti cipőt valóban kintiként kezelni.

20 hely a lakásban, ahol lesben állnak a kórokozók Mindenütt megbújnak: kedvenc helyük többek között a mosogatószivacs, a vágódeszka és a lefolyók. Vírusok, baktériumok és gombák tömkelegével találkozhatunk a lakásunkban .

A szennyeződések harmada a külvilágból érkezik

Életünk nagyjából 90 százalékát valamilyen belső térben töltjük. Minden ilyen helyen, de főként az otthonunkban úgy érezzük magunkat igazán komfortosan, ha tisztaság van körülöttünk. Szabad szemmel azonban nem láthatjuk azoknak a vírusoknak, baktériumoknak és gombáknak a tömegét, amelyekkel még egy rendszeresen takarított lakást is meg kell osztanunk. Ezek nagy részét pedig a cipőnk talpáról hordjuk be a lakásunkba.

Az otthonunkban lévő szennyeződést csupán egy része "termelődik" a falakon belül: ilyen a bőrünkről lehámló rétegek, hajszálak vagy a háziállatunk elhullajtott szőre. A szennyeződések nagyjából harmada a külvilágból kerül be, például úgy, hogy befújja a szél, illetve az említett módon behordjuk a cipőnkön. Az így bejutó mikroorganizmusok egy része gyógyszerrezisztens kórokozó, sok olyan veszélyes baktérium is van közöttük, melyeket nagyon nehéz kezelni. Mind az aszfaltozáshoz, mind pedig a zöldövezetek karbantartásához használnak olyan vegyszereket, amelyek nagyobb mennyiségben szintén veszélyt jelenthetnek az egészségünkre.

Hazaérve már az ajtóban érdemes levenni a cipőnket. Fotó: Getty Images
Hazaérve már az ajtóban érdemes levenni a cipőnket. Fotó: Getty Images

A korábbi vizsgálatban önkéntes alanyoktól kérték a University of Arizona mikrobiológusai, hogy viseljék ugyanazt a cipőt két héten keresztül, majd vigyék be nekik elemzésre. Az analízis során a cipők külső részén átlagosan 421 ezer egységnyi baktériumot azonosítottak. Ráadásul a cipők 96 százalékán azt az E.coli baktériumot is megtalálták, amely a többi között a húgyúti fertőzések fő okozója.

Kisgyermekes háztartásoknak különösen fontos odafigyelni a tisztaságra. A padlón lévő kórokozók legnagyobb része csak akkor fertőz, ha közvetlenül kapcsolatba kerülünk velük, ami felnőttek esetében ritkább, főként olyankor történik meg, ha egy fuvallat felkavarja azokat. A padlón játszó gyerekekkel azonban sajnos más a helyzet, akiknek ruhájára, kezére, játékaira is rákerülhetnek a kártékony mikroorganizmusok, ha nem vagyunk elég figyelmesek.

Meggátolhatjuk, hogy a kórokozók a lakásba jussanak, ha kijelölünk a bejárati ajtóhoz nagyon közel egy sávot, ameddig cipővel is közlekedhetünk. Ezt a felületet rendszeresen fertőtlenítsük, és a kisgyermektől is próbáljuk elzárni valamilyen módon, így elkerülhető, hogy megfertőződjünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.