Budapest lett az egyik legjobb turisztikai célpont

Budapest is szerepel az amerikai Time magazin World's Greatest Places 2023 (A világ legnagyszerűbb helyei 2023) című, 50 turisztikai desztinációt kiemelő összeállításában.

A világszerte több mint 50 milliós olvasótáborral rendelkező amerikai hetilap Budapestről szóló ajánlásában emlékeztet arra, hogy a magyar főváros idén ünnepli egyesítésének 150. évfordulóját egy csaknem száz eseményt kínáló rendezvénysorozattal. A cikk kiemeli, hogy Budapest egyik jelképe, a Lánchíd két évig tartó felújítás után ősszel nyílik meg a gyalogosok előtt, és hogy októberben rengeteg néző fogja buzdítani a Budapest Maraton résztvevőit, akik a nevezetes híd mellett és alatt is átfutnak majd.

Budapest, Time magazin, World's Greatest Places, turisztikai célpont
Budapest látképe. Fotó: Getty Images

A régióból Budapest mellett csak két város került be a legjobbak közé

A jubileumi rendezvények közül a Time magazin kiemeli még a Hősök terére meghirdetett, szeptemberi szabadtéri jubileumi koncertet, a Budapest Tortája versenyt, valamint a Budapest identitását bemutató új kiállítást a Budapesti Történeti Múzeumban. Az ajánló emlékeztet arra, hogy Budapesten nemrég nyílt meg a Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza, míg a Magyar Állami Operaház egy átfogó felújítást követően várja ismét a közönséget. A Budavári Palotanegyed számos látnivalója, köztük a Szent István-terem, a Főőrség épülete és a Karakas pasa tornya is visszanyerte eredeti pompáját a Nemzeti Hauszmann Program keretében.

A cikk felhívja a figyelmet a Budapesten rövidesen nyíló új szállodákra is. A W Budapest júliusban nyit közvetlenül az Operaházzal szemben, a történelmi Klotild-palotát St. Regis Hotel Budapest néven alakítják át, a Marriott Autograph Collection részét képező Dorothea Hotel pedig a Vörösmarty téren debütál. A Time magazin idei listáján Budapest mellett szerepel még többek között Barcelona, Kiotó, Nápoly és környéke, Sardzsah, Phuket, a Yosemite Nemzeti Park, valamint a Francia Polinéziában található Tuamotu-szigetek. A közép-európai régióból a szerkesztők csak Bécset és az Európa Kulturális Fővárosa cím egyik idei kitüntetettjét, Temesvárt válogatták be a világ legjobb 50 turisztikai célpontja közé. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

A Tiszántúlon délutánig még derült lesz az ég, másutt azonban északnyugat felől a fátyolfelhők felvonulását követően alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő jellemzően gyenge zápor. Az északnyugatira forduló szél a front környezetében megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A csúcshőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?