Visszatér a kellemes idő (2018.10.02.)

Kedden gyenge esővel, záporokkal vonul át a hidegfront, délutánra nyugat, északnyugat felől a legtöbb helyen felszakadozik a felhőzet, akkor már csak keleten, északkeleten fordulhat elő gyenge eső, zápor.

Egymást követik a frontok

Meteorológiai szolgálat: A héten megérkezhet a tél Az Alpokba már a héten megérkezhet a tél - közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat. Mint írták, hétfőn az északi és a középső részeken lehetett havazásra számítani, de még csak 1400-2000 méter magasságban. A legtöbb hóra leginkább a déli csúcsoknál lehet majd számítani, ahol lokálisan 25-50 centiméter között is lehet majd a felgyülemlett hó mennyisége.

Kedden többfelé élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél. Délután mindössze 11-16 fok és hidegfronti hatás várható - írja az Időkép .

Szerdától visszatér a kellemes őszi idő

Szerdán újabb hidegfront érinti térségünket. Kisebb csapadék csak néhol északon, északkeleten fordulhat elő. A nyugatias szél azonban élénknek, erősnek ígérkezik. Hajnalban 2-8, délután 15-21 fokot mérhetünk.

Csütörtökön már kellemes őszi idő ígérkezik kevés felhővel, sok napsütéssel . Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél csak néhol élénkülhet meg. A csúcshőmérséklet 15-20 fok között alakul.

A héten már hó is lehet, az Alpokba megérkezhet a tél, időjárás időjárás-előrejelzés időjárás-jelentés humánmeteorológia Alpok hóesés
A héten már hó is lehet, az Alpokba megérkezhet a tél

Pénteken országszerte szinte zavartalan lesz a napsütés. A délkeleti szelet már csak északnyugaton kísérhetik élénk lökések. A csípős hajnal után délutánra sokfelé 20 fok közelébe melegedhet a levegő. A kellemes, napos őszi idő előreláthatólag szombaton is ki fog tartani, pár fokkal még melegebb lehet.

Hogy milyen idő lesz a hétvégén? Kiderül az alábbi videóból:

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.