Szaharai homok érkezett hozzánk (2018.04.16.)

Nagyon nagy mennyiségű szaharai port tartalmaz majd a légkör a következő napokban.

Vasárnap este érkezett a poros-homokos légtömeg első hulláma, és amint a lenti aeroszol-előrejelzési animáción látszik, a keddi nap végéig felettünk is marad - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebookon .

Sőt, a homok koncentrációja kedd estig kissé tovább is nőhet. Kedden a nap végén egy hidegfront érkezik majd, amely szerdára okoz légtömeg-váltást, és ennélfogva a levegő tisztulását.

Milliónyi vírus hullik ránk az égből Kanadai, sapnyol és amerikai kutatók rámutattak, milyen megdöbbentő mennyiségű vírus kering a Föld légkörében. Ráadásul pedig nemcsak körülöttünk keringenek, hanem egy idő után vissza is hullanak. Részletek !

Borús napok jönnek

Kedden egyébként többnyire erősen felhős lesz az ég. Nyugaton több helyen, másutt elszórtan várható eső, zápor, egy-egy zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 10-15, a maximumhőmérséklet 17-23 fok között valószínű. Szerdán helyenként várható záporeső, délután már napos idő valószínű, de megerősödik, a Tiszántúlon viharossá is fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-15, a legmagasabb hőmérséklet 18-22 fok között alakul.

Csütörtökön és pénteken gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű, de keleten még időnként megerősödhet a légmozgás. Csütörtökön a leghidegebb órákban 7-12, pénteken 6-11 fok között alakul a hőmérséklet. A nappali maximumok csütörtökön és pénteken is 18-22 fok között alakulnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.