Orvosmeteo: migrénünk lehet a lehűléstől

A vasárnap túlnyomóan esős időt tartogat az ország nagy része számára. Egyes helyeken még este is lecsaphatnak záporok, zivatarok.

Ezen a napon főként borult időnk lesz. Kora délutánig többfelé esőre, záporra is készülni kell. A csapadék zöme a nap első felében érkezik majd, délutánjellemzően már csak a déli és keleti területeken eshet, és ott is egyre kevesebb helyen. Az esti, késő esti órákban viszont ismét lecsaphatnak záporok a Dunántúlon és északkeleten – utóbbi helyen egy-egy zivatar sem kizárt.

fejét fogó nő áll esernyővel az esőben
Sok csapadékkal és kellemetlen tünetekkel érkezik a hidegfront. Fotó: Getty Images

Az északnyugati szél többfelé erőssé, a Dunántúlon néhol viharossá is fokozódhat, majd fokozatosan veszít erejéből. A legmelegebb délutáni órákban 11 és 17 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 7 és 12 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint vasárnap az esti órákban az Északi-középhegység keleti felében számítani lehet egy-egy gyenge zivatarra. Ezért Borsod-Abaúj-Zemplén megyére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezenkívül a kritériumokat elérő veszélyes időjárási eseményre nem kell készülni.

29 fokot is mértek már ezen a napon

Az október 15-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -6,4 Celsius-fokot 2011-ben jegyezték fel, Zabar településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1916-ban mért eredmény tartja, amikor 29,1 fokot mutattak a hőmérők Túrkevén.

Hidegfront érkezik

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint vasárnap újabb hidegfront érkezik térségünkbe, amely csapadékot és jelentős lehűlést hoz. A frontérzékenyeknél több kellemetlen tünet, például migrénes fejfájás és görcs jelentkezhet. Felerősödhetnek továbbá a kopásos jellegű ízületi panaszok. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.