Orvosmeteo: már csak pár napig pihenhet a télikabát

Első körben holnapra virradó éjszaka a ködös területeken ködszitálás érkezik, ezért a közlekedőket óvatosságra intik az utakon.

Az éjszaka képződött rétegfelhőzet napközben szakadozik, zsugorodik, és a látási viszonyok is javulnak, a legtöbb helyen kisüt a nap. Az északkeleti, északi tájak fölé azonban vastagabb felhőzet érkezik, így helyenként tartósabban felhős, néhol párás maradhat az idő. Északkeleten kora délelőttig néhol kialakulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél a Dunántúlon és a középső országrészben időnként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között valószínű, késő estére 6-13 fokig hűl le a levegő – áll a Kiderül előrejelzésében. 

kabát, télikabát
Szombatra már kelleni fog a télikabát. Fotó: Getty Images

Szombaton jelentős széllel és erős lehűléssel egy hidegfront vonul át az ország felett. A jövő hét elején éjszakánként már többfelé fagyni fog.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!