Orvosmeteo: álcázott front miatt fájhat a fejünk

Az elmúlt napok szürkesége után némi változatosságot hoz egy hidegfront időjárásunkban, egyszersmind a frontérzékenyek körében kellemetlen panaszokat is kiválhat.

Többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz ma az ég. Főként az ország nyugati felén azonban szakadozottabb lehet a felhőzet, míg az északkeleti területeken borult marad az ég – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. Estétől aztán észak felől nagy területen csökkenni kezd majd a felhőzet. Helyenként előfordulhat eső, északkeleten havas eső is. A Dunántúlon időnként megélénkül, Sopron és a Bakony környékén megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 6 fok között várható, de ahol vékonyodik, szakadozik a felhőzet, ott ennél több fokkal is melegebbet mérhetünk.

A mostani időjárás-változás egy közeledő frontrendszer következménye, amelynek a déli ága éri el a Kárpát-medence térségét. Úgynevezett álcázott frontról van szó, amely az alsó légrétegekben alig mutatható ki, vagy ellenkező irányú változásokat okoz – jelen esetben például hidegfront vezet hőmérséklet-emelkedéshez. A magasban beáramló hideg levegő a frontérzékenyek körében hidegfronti jellegű hatást fejt ki. Az érintettek körében így fejfájás, migrén és vérnyomás-ingadozás is felléphet. A front elvonultával újfent anticiklonális hatások fognak dominálni, így ismét megnyugszik az orvosmeteorológiai helyzet. Várhatóan a jövő hét közepétől aztán egy hosszan elnyúló frontrendszer vet majd véget ennek.

Szombaton reggel az éjszaka képződött köd a legtöbb helyen felszáll, ezt követően pedig többnyire napos időre van kilátás. Mindazonáltal egyes helyenként egész nap megmaradhatnak ködfoltok, illetve azokhoz szitálás, ónos szitálás társulhat. A légmozgás zömében mérsékelt marad, elsősorban Sopron környékén élénkülhet meg a déli szél. A hajnali mínusz 5 és plusz 2 fok között minimumok után napközben a napos tájakon 6-11, másutt 2-5 fok körüli maximumokra számíthatunk.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!