Nem enyhül az idő, ma már hó is eshet

Borús, csapadékos időjárásra van kilátás az elkövetkező napokban a meteorológusok szerint. Többnyire az eső lesz a jellemző, de néhol hó is hullhat.

Napközben végig borult időre számíthatunk ma, miközben délnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor. A csapadék késő estétől Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északi felén havazásba válthat át. Eközben estétől nyugat felől eláll az eső, és a felhőzet is elkezd felszakadozni – olvasható a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala előrejelzésében. A Dunántúlon északnyugatira, keleten északkeletire fordul a szél, amely napközben élénk, a nap második felében északkeleten erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között várható.

macska, esőcseppek, ablak, őszi falevél
BOrult, csapadékos időjárásra számíthatunk az elkövetkező napokban. Fotó: Getty Images

Hétvégén lehűlésre számíthatunk

Ami a hétvégét illeti, szombaton átmenetileg egyre több helyen vékonyodik, szakadozik, majd ismét megvastagszik a felhőzet. A délutáni óráktól főleg a déli megyékben többfelé eleredhet az eső. Estétől nyugaton havas eső, a hegyekben hó is hullhat. Emellett időnként megélénkülhet az északi, északkeleti szél. A nappali csúcshőmérséklet immár csupán 0 és 9 fok között alakul – északkeleten lesz a leghidegebb.

Vasárnap jellemzően erősen felhős, borult lesz az ég. A déli, délkeleti országrészben többfelé, máshol helyenként várható eső, zápor. Elsősorban nyugaton havas eső, a hegyekben hó is hullhat, majd a nap második felében csökkenni kezd a csapadékhajlam. Időnként megélénkül az északi szél is. A hajnali mínusz 1 és plusz 6 fok közötti minimumokról napközben 3-7 fokig melegszik a hőmérséklet.

Egyelőre nem tér vissza a napsütés

Hasonlóan indul majd a jövő hét is. Hétfőn nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a nap második felétől nyugat felől egyre több helyen felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet. Néhol még előfordulhat egy-egy zápor, illetve az északnyugati, majd délnyugati szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között valószínű.

Kedden helyenként ködre és rétegfelhőzetre is számítani lehet a reggeli órákban. Napközben aztán nyugat, délnyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé eleredhet az eső. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A nappali maximumok 2 és 9 fok között alakulhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható. Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.