Napos, de szeles idő várható

A felhőátvonulások mellett általában sok lesz a napsütés, és az Északi-középhegység, valamint az Alföld területén helyenként várható zápor, zivatar. Többfelé lesz élénk, főként a hegyekben erős az északnyugati szél. A hőmérséklet délután 14 és 19, késő este 5 és 11 fok között várható.

Holnap általában sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Hajnalban északkeleten foltokban köd képződhet, csapadék nem várható. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 0 és +7, a maximum 16 és 21 fok között alakul – vetíti előre a kiderul.hu.

szeles idő, napos idő, napsütés, tavasz, korai tavasz, zivatar
Ma is forogni fog a szélkerék. Fotó: Getty Images

Hétvégére elromlik az idő

Csütörtökön a napsütést változó mennyiségű fátyolfelhőzet szűri. Csapadék nem várható. A déli, délnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 1 és 8, délután 18 és 23 fok között várható. Pénteken egyre több fátyolfelhő lesz az égen, sőt később vastagabb felhők is érkeznek nyugat felől, amelyből estefelé már eső, zápor előfordulhat. A délnyugati, majd északnyugatira forduló szelet többfelé erős lökések kísérik. A hajnali 3, 10 fokról 18 és 23 fok közé melegedhet fel a levegő.

Szombaton eleinte közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd északnyugat felől csökken a felhőzet. Eleinte még szórványosan előfordulhat eső, zápor. A nyugati, északnyugati szelet több helyen erős lökések kísérhetik. Hajnalban 5, 10, délután 13, 18 fokot mérhetünk. Vasárnap átmeneti csökkenést követően ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre nagyobb területen hullhat újból eső. A délire forduló szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum hőmérséklet 0 és +6, a csúcsérték 13 és 19 fok között valószínű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!