Mutatjuk, meddig marad a fagyos hideg (2020.12.01.)

Hideg napok állnak előttünk, lesz, ahol napközben sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet. A hét végére aztán enyhülés várható, amihez ugyanakkor sokfelé társul majd eső.

Ma délelőtt fokozatosan csökken az előző éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet kiterjedése, így a legtöbb helyen kisüt a nap. A tartósan borult tájakon ugyanakkor hószállingózás is előfordulhat - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében. Hideg lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 Celsius-fok között alakul. Éjszaka általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé párássá válik a levegő, valamint ismét zúzmarás köd és alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik. Néhol lehetséges hószállingózás is. A levegő hőmérséklete késő estére mínusz 5 és nulla, hajnalra mínusz 8 és mínusz 1 fok közé hűl vissza.

Havas és zúzmarás táj Kékestető közelében november 30-án
Havas és zúzmarás táj Kékestető közelében november 30-án. Fotó: MTI/Komka Péter

Holnap a köd nagy része napközben feloszlik, a keleti, északkeleti országrészben több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, míg délnyugaton tartósabban felhős maradhat az ég. Estétől aztán délnyugat felől országszerte megvastagszik a felhőtakaró. Keleten, északkeleten kisebb a csapadék esélye, a Dunántúlon és délen szórványosan előfordulhat hószállingózás, szitálás, néhol esetleg ónos szitálás. A Dél-Dunántúlon ezen felül időnként az északkeleti, keleti szél is megélénkül. Szerdán a nappali csúcshőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között várható.

Csütörtökön nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de keleten, északkeleten vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. A keleti, északkeleti megyékben kisebb a csapadék esélye, másutt azonban sokfelé várható ismétlődő eső. A nyugati határ közelében havas eső, havazás, néhol ónos eső is előfordulhat. Az északkeleti, keleti szél több helyütt megélénkül. Napközben a levegő hőmérséklete mínusz 1 és plusz 6 fok közötti maximumot érhet el, bár nyugaton ennél hidegebb, délkeleten egy-két fokkal melegebbet is mérhetünk.

A hét végére enyhülés várható

Pénteken eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délután egyre több helyen vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Kezdetben a nyugati és a középső országrészben többfelé eshet az eső, néhol havas eső, ónos eső is előfordulhat. A délutáni, esti órákban inkább már csak keleten valószínű helyenként csapadék. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön időnként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 3 és 8 fok között alakul, de délkeleten akár 9-11 fokot is mérhetnek.

Bár reggelre még több helyen képződhet rétegfelhőzet, szombaton napközben már nem várható számottevő csapadék, inkább csak a nyugati országrészben eredhet el az eső. A délkeleti szél viszont megélénkül, főleg a Kisalföldön néhol megerősödik. A nappali csúcshőmérséklet plusz 3 és 10 fok között valószínű, de délen, délkeleten helyenként a 11-13 fokot is elérheti. Vasárnap délnyugat, nyugat felől megvastagodhat a felhőzet, de helyenként több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Elsősorban nyugaton, délnyugaton valószínű eső. A délkeleti szél megélénkül, főleg a Kisalföldön sokfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 5 és 12 fok között alakul, de délen, délkeleten helyenként melegebb is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!