Mutatjuk, meddig fog esni (2019.05.06.)

Átmeneti lehűlés után újra melegszik az idő: sok eső, napsütés, de köd is várható a héten.

A tavaszi időjárás szinte minden arcát megmutatja a héten. Hétfő délelőtt még országszerte kell ismétlődő esőre, záporra számítani, majd délutántól fokozatosan szűnik a csapadék, az esti órákban már inkább csak a Duna-Tisza közötti sávban eshet. Kezdetben az Alpokalja, illetve a Bakony csúcsain, később az Északi-középhegység magasabban fekvő részein havazás is előfordulhat. Sokfelé lesz erős, a Dunántúl nyugati részén, illetve a Zemplén térségében viharos a szél, majd az esti órákra veszít erejéből a légmozgás, de erős lökések még ekkor is előfordulhatnak. A leghidegebb órákban 2-8 fok lesz. Napközben 6-12 fokig melegszik a levegő.

Változékony idő érkezik

Kedden a több-kevesebb napsütés mellett napközben már nem várható csapadék. A szél megélénkül, főként a Dunántúlon és északkeleten megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7 fok között alakul, de a szélvédett helyeken gyenge talaj menti fagy is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 11-16 fok között alakul.

Csapadékos, változékony időre számíthatunk a héten. Fotó: 123rf
Csapadékos, változékony időre számíthatunk a héten. Fotó: 123rf

Szerdán a ködfoltok gyors feloszlását követően gomolyfelhős, napos idő várható. Napközben csapadék nem lesz, de estefelé a Nyugat-Dunántúlon már eleredhet az eső. A légmozgás megélénkül, délután, estefelé a Kisalföld térségében megerősödik, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A minimumhőmérséklet általában 0 és plusz 6 fok között alakul, de helyenként gyengén fagyhat. A nappali maximumok 15 és 20 fok között alakulnak.

Csütörtökön több helyen várható eső, zápor. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A leghidegebb órákban 4-10, napközben 10-16 fok között alakul a hőmérséklet. Pénteken és szombaton több órára kisüt a nap. Pénteken elszórtan - nagyobb eséllyel keleten, északkeleten - zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Szombaton szórványosan várható eső, zápor. Pénteken még helyenként megerősödik a szél, szombaton mérsékelt marad a légmozgás. A minimumhőmérséklet pénteken 4-10, szombaton 5-11 fok között valószínű. A nappali maximumok pénteken 15-21, szombaton 18-23 fok között alakulnak.

A vasárnapi idő is csapadékosnak ígérkezik, a szél is megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-12, a legmagasabb hőmérséklet 12-20 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett, legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc. A délire, délnyugatira forduló szelet a Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?