Köd és ónos szitálás várható

Borult, párás időt tartogat a szerda, amely rossz hatással lehet a hangulatunkra. A következő front viszont még várat magára.

Szerdán is folytatódik a nagyrészt borult, párás idő. Egyes részeken tartós köd is lehet. Csupán kevés helyen – főként a Tiszántúlon, illetve a Bakony északi oldalán – szakadozhat fel a felhőtakaró. Szitálás, a fagypont alatti tájakon ónos szitálás, helyenként pedig kisebb eső is előfordulhat.

őszi ködös táj, férfi sétál
A hangulatunk nyomott lesz, a következő front viszont még várat magára. Fotó: Getty Images

Az Észak-Dunántúlon néhol élénk lökések kísérhetik a délkeleti szelet. A legenyhébb délutáni órákban döntően 2 és 7 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. A kevésbé felhős részeken azonban ennél több fokkal enyhébb idő is lehet. Késő estére pedig 0 és +6 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint a mai napon nem várható veszélyes időjárási jelenség. Ezért jelenleg nincs érvényben az országban sem riasztás, sem figyelmeztetés. Megjegyezték ugyanakkor, hogy az elmúlt éjszaka kialakult köd a nap folyamán csak fokozatosan ritkul, délkeleten pedig ónos szitálásra kell készülni, amely átmenetileg ronthatja a közlekedési feltételeket.

-26,4 fokot is mértek már ezen a napon

A december 3-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -26,4 Celsius-fokot 1973-ban jegyezték fel Putnok településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1959-ben mért eredmény tartja, amikor 18,4 fokot mutattak a hőmérők Békéscsabán.

Egy darabig nem kínoz fronthatás

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma frontmentes idő várható, a következő front csak pénteken érkezik majd. A borult, párás idő azonban rányomja a bélyegét a hangulatunkra. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!