Ónos szitálást és zúzmara-lerakódást tapasztalhatunk ezekben a megyékben

Tartósan borult, párás, helyenként ködös időt tartogat a péntek. Szitálásra, néhol ónos szitálásra is készülni kell. Front viszont nem kínoz ma minket.

Az ország nagyobb részén tartósan borult, párás, helyenként ködös idő várható pénteken. Szitálás szinte bárhol előfordulhat. A nyugati határvidéken és északkeleten azonban felszakadozhat a felhőzet, így egyes körzetekben átmenetileg kisüthet a nap.

mosolygó nő a ködös tájat nézve kávézik az erkélyen
Tartósan borult, párás, helyenként ködös időt tartogat a péntek. Fotó: Getty Images

A légmozgás ma döntően gyenge vagy mérsékelt marad, északkeleten viszont néhol megélénkülhet a nyugati, délnyugati szél. A legenyhébb délutáni órákban 3 és 8 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, de ahol kisüt a nap, ott 10 fok is lehet. Késő estére pedig -1 és +7 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint az éjszaka folyamán – főleg az ország nyugati felén – nagy területen sűrű köd képződött. Ez napközben a legtöbb helyen feloszlik, de estétől újra a látási viszonyok romlása várható. Délnyugaton a fagypont alatti ködös tájakon ónos szitálás, illetve zúzmara-lerakódás is előfordulhat. Jelenleg Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a tartós, sűrű köd miatt.

-24 fokot is mértek már ezen a napon

A december 12-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -24 Celsius-fokot 1902-ben jegyezték fel Egerben. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1994-ben mért eredmény tartja, amikor 17,2 fokot mutattak a hőmérők Bácsalmás településen.

Nem kínoz minket fronthatás

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma frontmentes idő várható, megpihenhet tehát a frontérzékenyek szervezete. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!