Lehűléssel indul a hét

Enyhe lehűlést jeleznek előre a meteorológusok az előttünk álló napokra, és egyes országrészekben már ma is előfordulhatnak záporok, zivatarok.

Jellemzően sok napsütésre számíthatunk, amelyet csupán fátyol- és gomolyfelhők zavarnak - írja a Kiderül , a Startlap meteorológiai oldala. Az előrejelzés szerint ugyanakkor a gomolyfelhők a nyugati megyékben magasabbra törhetnek, és arrafelé délutántól záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, zivatarok környezetében viszont viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul, késő estére pedig 14-21 fok közé hűl vissza.

Ma még sok napsütésre és 30 fok körüli csúcshőmérsékletre számíthatunk. Fotó: Getty Images

Keddre erősen befelhősödik az ég, csupán hosszabb-rövidebb átmeneti időszakokra süthet ki a nap, és estig nem is valószínű jelentős felhőzetcsökkenés. Többfelé várható csapadék, így záporok, zivatarok. Emellett az egyre nagyobb területen északnyugatira, északira forduló szél főleg a Dunántúlon erősödhet meg. A nappali csúcshőmérséklet 19-29 fok között változik: a tartósabban felhős, csapadékos északkeleti tájakon lehet hűvösebb.

Szerda délelőttig országszerte kiderül az ég, és napközben elsősorban a keleti országrészben képződhet több gomolyfelhő. Néhol még előfordulhat egy-egy zápor zivatar – eleinte inkább délnyugaton, délutántól már főként a Tiszántúlon. Sokfelé megerősödik az északi szél. A hőmérséklet a hajnali 6-13 fokos minimumértékekről 17-23 fokig melegszik a nap folyamán. Csütörtökön derült vagy gyengén felhős, napos időre van kilátás csapadék nélkül. Hajnalban 2 és 10 fok közé hűl vissza a levegő, de fagyzugos tájakon ennél hidegebb is lehet. Délután 20-25 fok körüli maximumokra lehet számítani.

Szeles hétvége várható

Ami a hét végét illeti, pénteken sok napsütésben lehet részünk, továbbra is alacsony csapadékhajlammal, valamint a légmozgás is mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet immár 24 és 29 fok között alakul. Szombaton aztán a nap második felétől egy hidegfront szakadozott felhőzete vonulhat át az ország felett. Szórványosan záporok, zivatarok is kialakulhatnak, a szél pedig délnyugatiról északnyugatira fordul, egyszersmind meg is erősödik. A nappali csúcshőmérséklet 27-32 fokot érhet el.

Vasárnap több-kevesebb napsütés és fátyolfelhők mellett sokfelé erőteljes lehet a nappali gomolyfelhő-képződés. Ezzel együtt csapadékra csak szórványosan kell számítani. Ismét sokfelé megerősödik viszont az északnyugati, nyugati szél. A legmelegebb délutáni órákban 23-28 fokot mérhetünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!