Itt találhatunk hűsítőpontokat Budapesten (2021.06.22.)

A metróvonalak területén lévő ivókutak is szabadon használhatóak.

Vízvételi és hűsítőpontokat állított fel Budapest legforgalmasabb helyszínein a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a járatokon pedig fokozottan használják a klímaberendezéseket.

Így óvhatjuk meg kutyánkat a hőségtől Az alapvető óvintézkedéseket ebben a cikkben foglaltuk össze.

Ivókutak, hűsítőszigetek

A társaság kedden az MTI-vel azt is közölte, hogy a BKV Zrt.-vel együttműködésben ivókutakat állítottak fel a metróvonalak területén. Idén 12-vel több,34 ivókút áll a fővárosiak rendelkezésére. Emellett a BKK tíz ügyfélközpontjában is található vízvételi pont, amelyet a városban közlekedők szintén szabadon használhatnak. Hozzátették: a BKK Futár applikációján többi között az ivókutak láthatóságát is be lehet állítani, hogy az utazók a lehető leghamarabb megtalálják a legközelebbi ivókutat. A BKK közlése szerint a fővárosi önkormányzat a kerületi önkormányzatokkal együttműködve két hűsítőszigetet is létrehozott a Boráros téren és a Baross téren. Ezeken a helyszíneken napenergia által hajtott ventilátorok és növények segítik könnyebben elviselni a hőséget.

hőség, meleg, időjárás
Nem enyhül az idő Fotó: Getty Images

Fokozott klímaellenőrzést is elrendelt a BKK a járatokon, valamint nyomatékosan felhívja a járművezetők figyelmét a klímaberendezés használatára. A BKK tudatta azt is, hogy a hőségriadó idején biztosítja a járművezetők leváltását vagy félreállási lehetőségét, illetve megfelelő mennyiségű védőitalt és több pihenőidőt ad nekik. A járművezetők, a jegyellenőrök és a metró beléptető személyzete a rendkívüli melegre tekintettel rövidnadrágban is végezheti munkáját.

Kedden 0 órától életbe lépett a Müller Cecília országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriadó, amely csütörtök éjfélig lesz érvényben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!