Ilyen idő lesz a hosszú hétvégén (2019.03.14.)

Csütörtökön a gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, majd késő délutántól északnyugat felől ismét megnő a felhőzet.

Délután helyenként előfordulhat gyenge eső, zápor, megélénkül az északnyugatira forduló szél, és az északi országrészben erős lökések is lesznek - írja a met.hu . A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű, estére pedig 1 és 7 fok közé hűl le a levegő, hajnalra 0, +6 fokig csökken a hőmérséklet.

Esős, szeles hétvégénk lesz
Szélre, esőre, záporra is számíthatunk a hétvégén (Fotó: 123rf)

Esős, szeles lehet a péntek

Péntek reggelre a Dunántúlon, kora délutánra keleten is csökken, ugyanakkor a déli óráktól nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet, de legalább néhány órára kisüthet a nap. Éjjel elszórtan, reggel, délelőtt keleten, délutántól nyugaton több helyen várható eső, zápor, az északnyugati, nyugati szél sokfelé erős, néhol viharos lehet, és csak estére mérséklődhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Tovább melegedhet a hőmérséklet szombatra

Szombaton erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól délnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Kezdetben szórványosan, délután már csak helyenként valószínű eső, zápor, délnyugaton pedig időnként megélénkül a változó irányú, másutt többfelé megerősödik a nyugati, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között várható.

22 fok is lehet vasárnap

Vasárnap gyengén felhős, fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nem lesz, a délnyugati, déli szelet nagy területen erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 17 és 22 fok között várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett, legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc. A délire, délnyugatira forduló szelet a Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?