Így változik hétvégére az időjárás (2018.08.10.)

Csaknem az egész országban továbbra is első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben, de néhány dunántúli megyére a zivatarok miatt is adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Országszerte tartós a hőség

Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésük szerint a tartós hőség miatt a fővárosban, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Veszprém megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Alig hűl le pár fokkal az idő hétvégére, időjárás időjárás-előrejelzés hőmérséklet kánikula hőség nyár
Alig hűl le pár fokkal az idő hétvégére

Azt írták: a napi középhőmérséklet a legtöbb helyen még 25, az Észak-Alföldön 27 fok felett lesz, de az Alpokalján már enyhül, majd megszűnik a hőség. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között valószínű. Késő estére 23-28 fokra hűl le a levegő.

Néhány megyében zivatarok miatt figyelmeztetnek

Emellett Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére a heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön a délutáni, esti órákban kialakulhat néhány nem heves zivatar.

Humánmeteo: zivataros péntek jön Pénteken front nem érinti a térségünket, záporok, zivatarok azonban megnehezíthetik a légzőszervi megbetegedéssel küzdők napját. Humánmeteorológiai előrejelzésünket a linkre kattintva érheti el.

Emellett délutántól egy hidegfront hatására északnyugat felől már szervezettebb, heves zivatarok is elérhetik az országot, illetve alakulhatnak ki a Dunántúlon (főleg annak nyugati és középső részein). A zivatarok éjfélig megközelítőleg a Duna vonaláig érhetnek el.

A keleten előforduló zivatarokat lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék és átmeneti erős vagy viharos széllökések kísérhetik, a dunántúli zivatarokhoz viszont nagyobb szemű jég, néhol 80-90 kilométer/órát meghaladó lökések és felhőszakadás (akár 50 milliméternél is több csapadékkal) is társulhat.

Csak kisebb, átmeneti enyhülés várható a hétvégén

Pénteken többfelé, a hétvégén néhol lehetnek záporok, zivatarok. A kánikula csak átmenetileg enyhül kissé, többfelé továbbra is 30 fok felett alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Szombaton mindenütt több órára kisüt a nap . A Dunántúlon több helyen, keleten helyenként lehet zápor, zivatar. A légmozgás megélénkül, olykor megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek átmenetileg erős, illetve viharos széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-22 fok lesz. A nappali maximumok nyugaton 25, északkeleten, keleten 33 fok körül alakulnak.

Vasárnap is sok lesz a napsütés , de néhol kialakulhat zápor, zivatar. Zivatar környezetében lehetnek viharos széllökések. A minimumhőmérséklet 14 és 20, a maximumhőmérséklet 29 és 33 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!