Orvosmeteorológia: 15 fok is lehet szerdán

Migrénes fejfájást okozhat a szerdai kettős fronthatás.

A Kiderül előrejelzése szerint nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Tiszántúlon viszont szakadozottabb lesz a felhőzet. Az ország északnyugati felén, kétharmadán több helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor, amely délutánra általában megszűnik, de délnyugaton tartósabb csapadék is előfordulhat. Az északira forduló szél csak néhol élénkül meg.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 15 fok között várható, de az Északi-középhegységben nyugati felén, Budapest körül és az Alföld északnyugati részein hűvösebb lesz. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő.

időjárás orvosmeteorológia
Borult időre lehet számítani szerdán. Fotó: Getty Images

Éjszaka megérkezett a hullámzó frontálzóna, melynek frontjai egyaránt hatnak a meleg - és a hidegfrontra érzékenyekre. Emiatt kialakulhat migrénes fejfájás, ingerlékenység zajérzékenység, alvászavar is. Emésztési panaszok is lehetnek. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!