Humánmeteo: hidegfront érkezik (2020.11.28.)

Vasárnap egy hidegfront éri el az országot, ami ugyan okozhat panaszokat, de pozitív hatásaival is számolhatunk.

Vasárnap napközben észak, északnyugat felől hidegfront érinti hazánkat, ami véget vet a nyirkos időnek. A felhőzet elkezd vékonyodni, szakadozni, a nap pedig egyre többfelé előbukkan. Panaszok ugyanakkor ebben az időjárási helyzetben is jelentkezhetnek. Az átvonuló front negatív hatásairól a Meteo Klinika Frontjelentése ad részletes tájékoztatást.

Vasárnap egy érkező hidegfront hatására többfelé kisüthet a nap
Vasárnap egy érkező hidegfront hatására többfelé kisüthet a nap. Fotó: Getty Images

A Frontjelentésben szereplő panaszok mellett fejfájásra, a szelesebb tájakon erősebb fejfájásra, emellett pedig görcsös panaszokra is számíthatunk. Szívbetegek számára javasolt, hogy igyekezzenek kerülni a megterhelő tevékenységeket. A melegedésre fokozottan érzékenyek körében migrén, ingadozó vérnyomás is jelentkezhet, különösen a Dunántúlon. A frontérzékenyek az egész országban tapasztalhatnak panaszokat.

A napsütés hatására javul a komfortérzet, enyhül a lehangoltság és a levertség. Frissebbnek érezhetjük magunkat, javul a koncentrálóképesség, a munkavégzés során is pozitív változásokat tapasztalhatunk. Ezzel együtt a hosszabb ideig nyirkos keleti tájakon még mindig magas a megfázásveszély, így mindenképpen öltözzünk kellően melegen és rétegesen, ha kimozdulunk otthonról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?