Humánmeteo: feszült csütörtök jön (2019.03.27.)

Csütörtökön már országszerte fokozatosan gyengül az előző napokban tapasztalt erős szél, bizonyos tüneteket azonban okozhat még az időjárás.

Csütörtökön napközben eleinte még a napok óta élénk, de már fokozatosan mérséklődő szél okoz panaszokat akkor, ha a Dunántúlon vagy a Tiszántúlon él, a középső tájakon azonban már reggeltől kedvező lesz az élettani helyzet - írja a Meteo Klinika . Az említett szelesebb tájakon éjjel még előfordulhat alvászavar és nyugtalanság, illetve idegi feszültséget is tapasztalhatunk, azonban egyre inkább csak délelőtt lesz jellemző. Amennyiben az érintettek közé tartozunk, fogyasszunk több folyadékot a nap folyamán, és lehetőleg tudatosan kerüljük a stresszes helyzeteket.

Reggeltől kedvező lesz az élettani helyzet
Reggeltől kedvező lesz az élettani helyzet. Fotó: iStock

Jó hír, hogy az előbb említett panaszok fokozatosan megszűnnek, az ország nagyobb részén pedig alapvetően kedvezően alakul az élettani helyzet. A szép időben javul a koncentrálóképesség, ennek következtében a teljesítőképességünk is jobb lesz. A napsütés hatására kellemesen alakul a komfortérzetünk, azonban a hűvösebb reggelen még nagy lesz a megfázásveszély.

Ha vérnyomás-problémákkal küzdünk, délelőtt enyhébb rosszullétet tapasztalhatunk - ez különösen a mélyebb völgyekben élőknél lehet jellemző. A szabadtéri tevékenységek során ingadozó hőérzetre készüljünk, különösen akkor, ha a keleti, illetve a középső országrészben töltjük a napot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett, legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc. A délire, délnyugatira forduló szelet a Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?