Orvosmeteo: hidegfronttól sajoghat a fejünk

A csütörtök hol felhős, hol napos, de időnként szeles és csapadékos is lehet. Az ország északkeleti részén lesz ma a leghűvösebb. A frontérzékenyeket erős migrén gyötörheti.

Csütörtökre alapvetően gomolyfelhős, napos időt ígérnek az időjárás-előrejelzésekben. A keleti tájakon több felhő is lehet az égen, és több helyen eső, zápor, de akár zivatar is előfordulhat. Nyugatabbra viszont csak helyenként lehet csapadék.

fejfájással küzdő nő
A frontérzékenyeket erős migrén gyötörheti. Fotó: Getty Images

Az északnyugati, északi szelet sok helyen erős, a Dunántúlon viszont akár viharos lökések is kísérhetik. Estétől azonban már veszít az erejéből a szél. A legmelegebb délutáni órákban 19 és 24 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk. – a tartósan felhős északkeleti tájakon azonban ennél hűvösebb lehet. Késő estére pedig 13 és 18 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma a déli óráktól egészen estig szórványosan kialakulhatnak zivatarok az ország keleti harmadán. Néhol akár jelentősebb mennyiségű – 15-20 milliméternyi – csapadék is eshet. Délutánig az ország déli felében sem zárható ki a zivatarok lehetősége. A Dunántúlon és az ország középső területein pedig néhol akár 65 kilométer/órás széllökések előfordulhatnak, északnyugati irányból.

0,4 fokot is mértek már ezen a napon

A május 29-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 0,4 Celsius-fokot 1966-ban jegyezték fel Kékestetőn. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1929-ben mért eredmény tartja, amikor 34 fokot mutattak a hőmérők Egerben.

Hidegfronttól sajoghat a fejünk

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma hidegfronti hatás várható. Sokaknál kialakulhat görcsös, migrénes fejfájás. Mivel a szél időnként megerősödik, az tovább csökkentheti a hőérzetet, ráadásul a migrénes panaszokat is felerősítheti az érzékenyebbeknél. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!