Nem sok helyen süt ma ki a nap

Igazi novemberi, borús és ködös időt tartogat a szerda. Front szerencsére nem terheli a szervezetünket.

Az ország csaknem teljes területén tartósan borult, párás, ködös idő várható szerdán. Kisebb körzetekben azonban napos maradhat az idő és jobban felszakadozhat a köd is – főként a hegyvidéki tájakon. Számottevő csapadékra azonban sehol sem kell számítani, legfeljebb jelentéktelen szitálás fordulhat elő néhol.

nő ködös időben sétál az őszi erdőben
Igazi novemberi, borús és ködös időt tartogat a szerda. Fotó: Getty Images

A szél gyenge vagy mérsékelt lesz. A legenyhébb délutáni órákban többnyire 5 és 10 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, ám a naposabb területeken akár 10 fok feletti maximumok is lehetnek. Hajnalban pedig 2 és 7 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma az országban nagy területen tartós, sűrű köd várható, amely azonban napközben több helyen is ritkulhat időszakosan. Emiatt most a legtöbb megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a látásviszonyok romlása miatt.

-13,4 fokot is mértek már ezen a napon

A november 12-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -13,4 Celsius-fokot 198&-ban jegyezték fel Pakson. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 2015-ben mért eredmény tartja, amikor 22,7 fokot mutattak a hőmérők Báta településen.

Frontmentes időnk lesz

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint fronthatás ma nem terheli a szervezetünket. A köd azonban növeli az utakon a balesetveszélyt, így ajánlott a szokásosnál lassabban és körültekintőbben vezetni. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!