Esővel és lehűléssel jön a hétvége (2021.03.26.)

Több helyen várható eső, zápor szombaton, de a hőmérséklet ennek ellenére akár 19 fok is lehet. Vasárnap azonban már legfeljebb 15 fokot mutat majd a hőmérő, sokfelé erős széllökésekre is számítani kell.

A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, majd estére, késő estére szinte mindenütt kiderül az ég pénteken. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint, csapadék nem várható. A déli légmozgás késő délutántól északnyugaton időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul. Késő estére 3 és 9 fok közé hűl le a levegő. Éjszakára mindenütt kiderül az ég, hajnaltájt sodródhat be a Dunántúl fölé némi fátyolfelhőzet. Csapadék továbbra sem lesz. Hajnalra néhol megélénkül a déli szél. A késő esti 3, 9 fokról hajnalra általában mínusz 2, plusz 6 fok közé csökken a hőmérséklet.

Ne felejtsük otthon az esernyőt a hétvégén. Fotó: Getty Images
Ne felejtsük otthon az esernyőt a hétvégén. Fotó: Getty Images

Helyenként zivatar is lehet

Szombaton a Dunántúlon rövid időre, a Tiszántúlon még több órára kisüthet a nap, ugyanakkor nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Összességében több helyen valószínű csapadék: délelőtt inkább a Dunántúlon, délután, este másutt is előfordul eső, zápor. Helyenként zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet sokfelé élénk, időnként erős lökések kísérik. Délutánra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő.

Felhős marad az ég

Vasárnap észak felől szakadozik az összefüggőbb felhőzet, ugyanakkor közép- és magasszinten is érkeznek fölénk felhők. Nem valószínű számottevő csapadék, de főleg reggel, délelőtt helyenként még előfordulhat gyenge eső, zápor. Az északnyugati, majd délnyugati szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. Hajnalban 1 és 7, délután 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn változóan felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napsütéssel, de főként az ország északi, valamint keleti részein erősebben felhős területek is lehetnek. Számottevő csapadék nem valószínű. Déli, délnyugati szél lesz a jellemző, melyet helyenként élénk lökések kísérhetnek. Éjszaka mínusz 2 és plusz 4 fok közé süllyed, napközben 13 és 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a nyugati megyékben lesz a melegebb idő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!