Eddig marad a rossz idő (2020.04.14.)

Amilyen szép idő volt a húsvéti hosszú hétvégén, olyan borongósan indult a hét első munkanapja. Vajon meddig kell még az esővel, széllel birkóznunk?

Kedden reggelig erősen felhős vagy borult volt az ég, és többfelé lehetett számítani esőre, záporra, a magasabban fekvő helyeken havas esőre - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Reggeltől északnyugat felől azonban fokozatosan felszakadozik a felhőzet, legkésőbb a Viharsarokban süt ki a nap.

Esős, szeles reggelre ébredtünk kedden
Esős, szeles reggelre ébredtünk kedden. Fotó: Getty Images

A tartós csapadék egyre inkább a déli területekre húzódik, de délután már csak néhol - főként a Duna-Tisza közén és az Északi-középhegység középső részén - alakulhat ki zápor. Az északi szél több helyen megerősödik, a Dunántúl északi felén olykor viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között valószínű, késő estére 4, 9 fokra hűl le a levegő.

Holnap szelídül az időjárás

Szerdára javulnak a körülmények, az ország délnyugati felén derült, napos idő várható, az északkeleti tájakon főként fátyol- és középszintű felhőzet lesz az égen. Csapadék nem várható. A nyugati szél megélénkül, elsősorban az Északi-középhegység térségében meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -5 fok között várható, de a fagyzugokban hidegebb, a vízpartokon és belvárosi részeken enyhébb idő is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon számíthatunk helyenként erős, esetleg viharos közeli lökésekre.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.