Eddig marad a jó idő (2019.02.19.)

Az elkövetkező napokban továbbra is enyhe, már-már tavaszias marad az idő, a hét vége felé azonban ismét lehűlés kezdődik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma többnyire derült vagy gyengén fátyolfelhős, csapadékmentes időre számíthatunk, illetve a légmozgás is mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet jobbára 10 és 17 Celsius-fok között alakul, de a tartósabban ködös tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb lesz. Éjszaka sem lesz érdemben felhős az ég, az északkeleti országrészben ugyanakkor nagyobb területen, másutt pedig foltokban köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik. A hőmérséklet hajnalban plusz 2 és mínusz 5 fok közé süllyed vissza.

Munkások metszik a szőlőt a villányi borvidéken Villány közelében 2019. február 12-én.
Munkások metszik a szőlőt a villányi borvidéken február 12-én (fotó: Sóki Tamás/MTI)

Szerdán a változó felhőzet mellett többórás napsütés várható. Reggel, délelőtt helyenként ködfoltok előfordulhatnak, továbbá néhol záporeső is kialakulhat. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, északon erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de északkeleten ennél hűvösebb is lehet. Hasonló nappali maximumra van kilátás csütörtökön is, emellett viszont észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és főként a nap második felében eső, zápor is kialakulhat majd. Péntektől aztán lehűlés kezdődik, hétvégén plusz 5-6 foknál nem lesz melegebb napközben sem.

Miskolcon riasztást adtak ki a szmog miatt

Miskolcon fokozatosan romlik a levegő minősége, ezért Kriza Ákos polgármester kedd reggel elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát. Az automata mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentrációja jelentősen, 8-22 százalékkal túllépte a riasztási küszöbértéket, ezért született meg a döntés.

A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon sem várható javulás. A városvezető továbbra is arra kéri a miskolciakat, hogy vegyenek részt a szmoghelyzet mérséklésében: ne használják személyautójukat, főleg a dízelüzeműeket, utazzanak autóbusszal, villamossal, ha lehetséges, mérsékeljék a szén- és olajtüzelésű fűtőberendezések használatát. Tilos az avar és kerti hulladék égetése, valamint bármilyen nyílt téri tűz gyújtása. "Ennek betartatására és fokozott ellenőrzésére felhívtam a miskolci önkormányzati rendészet figyelmét" - fogalmazott a polgármester.

Emelkedett a szálló por levegőben mért koncentrációja az elmúlt napokban Nyíregyházán is. A szálló por 24 órás átlagértéke szombaton és vasárnap meghaladta a köbméterenkénti 75 mikrogrammos tájékoztatási, hétfőn pedig a köbméterenkénti 100 mikrogrammos riasztási küszöbértéket. A városban továbbra is a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben. A meteorológiai előrejelzések alapján a levegőminőségben egy szerdán érkező hidegfront hozhat javulást.

A levegőben szálló porrészecskék ingerlik, esetleg sértik a szem kötőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját. A 10 mikronnál kisebb porrészecskék lejutnak a tüdőhólyagokba. A tüdőelváltozást befolyásolja a belélegzett por mennyisége, fizikai tulajdonsága és kémiai összetétele. A por belégzése a légzőszervi betegek (asztma, bronchitis) állapotát súlyosbítja, csökkenti a tüdő ellenálló képességét a fertőzésekkel, toxikus anyagokkal szemben. A porrészecskék toxikus anyagokat (például fémeket, karcinogén, mutagén anyagokat), valamint baktériumokat, vírusokat, gombákat tartalmazhatnak, és elősegítik bejutásukat a szervezetbe. Veszélyeztetettek a légúti betegségben szenvedők, az idősek és a gyerekek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.