Orvosmeteo: rossz hír a front- és pollenérzékenyeknek

A csütörtök markáns hidegfrontot tartogat, zivatarokkal és viharos széllel. De van egy rosszhírünk a pollenallergiásoknak is.

A déli tájakon ugyan még több órára kisüt a nap, majd észak felől mindenütt megnövekszik a felhőzet. Késő délután már csak északon és északnyugaton lehet egy kevés napsütés. Időszakos eső, zápor több helyen is előfordulhat, a déli és keleti tájakon zivatarra is készülni kell. Estére viszont a legtöbb helyen megszűnik a csapadék.

nő szeles-esős időben a szabadban sétál
Heves zivatarok környezetében – főként az ország déli részében – a 90 km/h feletti széllökés sem kizárt. Fotó: Getty Images

Az északiasra forduló szélhez nagy területen erős, északkeleten pedig átmenetileg akár viharos széllökések is társulhatnak. A legmelegebb délutáni órákban 18 és 25 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 3 és 13 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint csütörtökön markáns hidegfrontra számíthatunk zivatarokkal és viharos széllel. A déli óráktól főleg délen, illetve keleten lehet zivatarok kialakulására számítani. Heves zivatarok környezetében – főként az ország déli részében – a 90 km/h feletti széllökés sem kizárt. Estére a front mögött stabilizálódik a légkör, gyorsan lecseng a zivatartevékenység.

-3,1 fokot is mértek már ezen a napon

A május 15-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -3,1 Celsius-fokot 1980-ban jegyezték fel Borsodnádasd településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1945-ben mért eredmény tartja, amikor 35 fokot mutattak a hőmérők Kaposváron.

Hidegfront kínozhat minket

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma egy hidegfront terheli meg a szervezetünket. A pollenszezon átmeneti időszakában pedig a fák virágpora mellett fokozatosan emelkedik a lágyszárúak, elsősorban a pázsitfűfélék pollenjének mennyisége is. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!